Gondolatok 4 csapdája

sokan abban bíznak, hogy megfelelő hozzáállás, gondolatok tudatos ismételgetése révén boldogok lehetnek. A tapasztalat nem mindig mutatja ezt, s sokszor nem is egyértelmű, mi a kudarcaink és a “balszerencsénk” valódi oka.

A gondolatok rendkívül jól használhatók a mindennapjaink megszervezése és irányítása kapcsán, de amikor a boldogság kerül a középpontba, akkor a gondolkodás ereje megcsappan. Mert a boldogság nem tervezhető, nem mérhető, nem megérthető.

A boldogság csak megélhető, annak teljességében. Minden próbálkozás, mely a boldogság elérését tervszerű módon igyekszik elérni, pont ezért zsákutca: “Gondolatok 4 csapdája” bővebben

Cselekvés és eredmények

A cselekvés teszi élettelivé mindazt, amit terveinkben megfogalmazunk. A cselekvésnek van 3 pontja, amelytől igazán eredményessé…

Ki mint vet. úgy arat. Aki nem vet, annak az aratása bizonytalan lesz.
Ki mint vet. úgy arat. Aki nem vet, annak az aratása bizonytalan lesz.

Aki sikerre, eredményekre és boldogságra törekszik, annak a legfontosabb alapelvet mindig evidenciaként kell szem előtt tartania. A vetés és aratás törvényét. Aki nem vet, az ideig-óráig ugyan arathat (elveheti azt, amiért nem ő dolgozott meg), de hosszabb távon komoly árat fog fizetni az ilyen elvtelen cselekedetekért.

Sokan elfelejtik, hogy minden cselekedet magával hordja az annak megfelelő következményét, amit nem lehet a végtelenségig elkerülni. Van egy hasonlat, ami ezt kristály tisztán megmutatja. Egy bot egyik végét húzva, jön vele a másik vége is.

Aki azt hirdeti, vagy abban reménykedik, hogy következmények nélkül megszerezhet vagy megtehet bármit, mert az öröm és a boldogság mindenkinek jár, az egyrészt téved, másrészt másokat is akarva-akaratlanul megtéveszt.

“Cselekvés és eredmények” bővebben

10 spirituális betegség oka

A spiritualitásnak ezernyi buktatója van, mely alapvető emberi jellemvonásaink következménye, s életünk sok más területére is jellemző mintázatokat követnek

Egyszerűség és alázat nélkül nincs valódi spiritualitás

Az integrál önismeret oldalán még 2012 decemberében megjelent egy lista, mely olyan alapvető emberi mintázatokat mutatott be, mely spiritualitással foglalkozók körében nagyon gyakori személyiségproblémákat gyűjtötte össze. A cikk eredetileg egy phd halgató tanulmánya volt, mely a Huffington post internetes oldalán jelent meg 2010 júniusában.

Azóta több oldal is átvette a listát, mert maga a lista nagyon jóra sikerült. Én is azt teszem, s igyekszem azok lelki hátterét is megmutatni. Mert ezen “hibák” nem ok nélkül jelennek meg, hanem az emberi működésünkből szinte automatikusan felmerülnek. Ez látszódni fog a saját példáimon is…

Én vettem magamnak a bátorságot, hogy a lényeg kidomborítása végett az eredeti cikkben szereplő sorrendet felcseréltem. Az eredeti leírásokhoz viszont nem nyúltam, azt teljes egészében megőriztem.

  1. Spiritualizált ego
  2. Zavart motíváció
  3. Instant spiritualitás
  4. Hamis spiritualitás
  5. Spirituális gőg
  6. Halálos vírus: én már megértettem
  7. (Spirituális) csoportszellem
  8. Kiválasztottság érzete
  9. Azonosulás a spirituális élménnyel
  10. Önjelölt spirituális tanítók tömegei

“10 spirituális betegség oka” bővebben

A szeretet akadályainak feloldása

A boldogság, az öröm s a hála a legfőbb érték, mi megadható.

Az egyik legnagyobb féligazság, hogy a szeretet ereje mindent legyőz, a szeretet mindent meggyógyít s megold.

Ennek ellenére sokszor azt láthatjuk, hogy akik csak a szeretet erejére próbálnak támaszkodni, azok nagyon erőtlenek. Rengeteg kihívással küzdenek a mindennapokban, s olyan az életük, amit semmilyen józanul gondolkodó ember nem kívánna magának.

A szeretet tényleg képes bármit meggyógyítani. Viszont azt nem szabad elfelejteni, hogy a szeretetteli cselekvéshez erős személyiségre van szükség. Ezt látjuk Jézus életénél is. Ő maga erős volt, s adott helyzetben ezzel az erővel élt is, de a gyengédség nála választás eredménye volt, s nem az erő hiányának következménye.

A szeretetnek ugyanis van pár akadálya, melyet ha nem oldunk fel, nem leszünk képesek szeretni. Brutálisan hangozhat ez így elsőre. Mégis azt lehet látni, hogy a bűntudat, a harag, a sértettség és a fájdalom többnyire megakadályozza a szeretet érzetének a megjelenését.

“A szeretet akadályainak feloldása” bővebben

Karmikus kötelékek feloldása

A karmikus kapcsolataink nagyban meghatározzák az életünket, de ezek hatása olyan biztonsági háló is, melyről nem feltétlen jó ötlet megszabadulni.

A karmikus kapcsolataink nagyban meghatározzák az életünket. Az életünk szereplőinek kizárása az életünkből viszont nem feltétlen szerencsés. Az életünkből rengeteg mindenkitől tanulunk, s alapvetően meghatározzák ezen kapcsolódások mindazt, ahogyan az életünket éljük.

Ezen emberek természetesen meghatározzák az életünket, de nem szabad elfelejteni, hogy az életünk és a környezetünk önmagunk tükre. Pontosan olyan emberek vesznek körül minket, akik taníthatnak minket. S pont ezért tőlük elfordulni a legnagyobb dőreségek egyike.

“Karmikus kötelékek feloldása” bővebben

A büszkeség átformálása

A büszkeség hasonlóan a többi érzelmi kihíváshoz képest az emberektől eltávolít minket. A büszkeség révén magunkat mások fölé helyezzük, melynek következtében képtelenek leszünk megérteni mások problémáit.

A büszkeségnek viszont van egy kellemetlen mellékhatása, hogy mágnesként vonzza a féltékeny embereket. Ugyan a büszke emberek számára a féltékeny emberek próbálkozásai nem jelentenek komoly kihívást, de minden esetre az ilyen helyzetek megbolygatják a kedélyállapotukat.

“A büszkeség átformálása” bővebben

Önismeret haladóknak

az önismeret folyamatában el jön idővel az a pont, hogy felismerjük, a személyiségünk tökéletesítése nem hozza el a várva várt eredményeket, s kénytelenek vagyunk szembe nézni önmagunk sérüléseivel, fájdalmaival és érzékeny pontjaival.

 Ez az írás az oldal többi részéhez képest sokkal keményebben és őszintébben fogalmaz.
Elolvasása érzelmi viharokat és fájdalmakat okozhat!!!

stoptábla
Álld útját annak, hogy mások a szenvedésük eszközeként használják az életed.

Az önismeret haladó szintje akkor kezdődik, amikor beláttuk a személyiség foltozgatásának a feleslegességét. Nem lehetünk boldogok a személyiségünk révén, s nem érhetjük le a gazdagságot sem az által, hogy a személyiségünket fényesre polírozzuk. Amíg csak a lényünk felületét, a mázat próbáljuk fényesre polírozni, addig a nehézségeink újra és újra fel fognak bukkanni.

Ennek legfőbb oka a személyiségünk lényegéből adódik. Az a felszíne a lényünknek, s nem a teljességünk egésze. Amíg abban bízunk, hogy egy pár napos tanfolyam megoldja életük nagy kérdéseit, addig esélyünk sincs. Mert gyors eredmények csak a felszínt érintik, de nehézségeink forrása a lényünk mélyebben fekvő, rejtettebb zugaikban gyökereznek.

“Önismeret haladóknak” bővebben