Érzelmeink és energiáink

Az életünk igazi hajtóanyagát az érzelmeink adják meg. Alapvetően fontos felhasználni az ebben rejlő erőt egy jobb élet…

A sokféle érzelem ezernyi hatást tud tenni az életünkre.

Amikor képesek vagyunk megérteni, hogy a viselkedésünk és annak hatása nem azonos a fizikai cselekedeteinkkel és annak hatásaival, akkor kezdjük magunkat érdemben felfedezni. Képesek leszünk rálátni arra a sokszínűségre és szabadságra, hogy nem vagyunk azonosak a fizikai testünkkel.

Amit érzékelünk, azt zömmel az érzéseink révén fogjuk fel. A testünk érzékszervei ugyan elektromos jelek formájában a tapasztalat lenyomatát közvetítik az agyunkba, ahol a válaszreakciót is indukálódnak. Az érzéseink viszont ennél sokkal finomabb történetnek a részei.

Azért merem ezt ilyen kategorikusan kijelenteni, mert az érzéseinket az álmainkban is átélünk, miközben az érzékszerveink révén az álmodás során nem veszünk fel tudatosan információkat.

“Érzelmeink és energiáink” bővebben

A ho’oponopono 6 alapelve

A ho’oponopono 6 alapelvét alkalmazva sokkal egyszerűbbé válhat az életünk, mert arra kezdünk el összpontosítani, aminek révén meg tudjuk változtatni az életünket.

dr, Hew Len, a Ho’oponopono modern változatának elindítója

A Ho’oponopono egy hawai eredetű gyógyító technika, mely az emberek közötti, óhatatlanul felmerülő konfliktusok elrendezését veszi alapul. Modernizált formáját dr. Hew Len vitte el az amerikai kontinensre, aki a hírnevét erőszakos és mentálisan zavart emberek kezelésének köszönhette.

A legfontosabb kiindulási pontja a Ho’oponopononak, hogy mindannyian ugyanahhoz a forráshoz kapcsolódunk, s pont ezért minden elrendezetlen kapcsolat egyúttal az alapvető forráshoz (Istenhez, ősanyához, ősapához) fűződő kapcsolatunkat is rombolja. Az hoponopono folyamatának egyetlen célja, hogy a kapcsolatot rendezzük a forrásunkkal. Aminek van 6 olyan sarokpontja, melyen az egész módszer áll vagy bukik.

1. Nem érthetjük meg a világot teljesen
2. Nem irányíthatunk mindent
3. Bármilyen helyzetet meggyógyíthatunk
4. 100 %-os felelősségvállalás
5. A szeretet minden korlátot lebonthat
6. Az inspiráció fontosabb a szándéknál

A Ho’oponopono 1. alapelve: Nem érthetjük a világot teljesen

Egy ember arcán minden ott van, amit az élete során megélt és megtapasztalt.

Az ember egoja totálisan el van tévedve annak kapcsán, hogy hogyan működik a világ. Olyan népmesékben és tündérmesékben hiszünk, melyekben már az ősapáink is hittek, és már akkor sem voltak igazak. Hiszünk a gondolataink mindenhatóságában, abban, hogy képesek vagyunk reálisan látni a világot, és hogy mindenkinek tudjuk, hogy mi a jó.

Ennek a vélekedésnek viszont ellent mond a mindennapjaink tapasztalata. Az élet egy hatalmas játék, amit folyamatosan alakítunk mindannyian, akik benne részt veszünk. Ahogy élünk és ahogy szemléljük a körülményeket és az eseményeket. Ezt fejezi ki egyébként a békés harcos 3 alapszabálya is:

Paradoxon: Az élet egy misztérium (csoda),
ne pazarold az időt arra, hogy megértsd!

Humor: Őrizd meg a humorérzéked,
főleg, ha saját magadról van szó.
Ez határtalan erőt ad.

Változás: Soha semmi se marad ugyanaz. 

Az összes érzés és gondolat, amelyek a különböző szituációk kapcsán megjelennek bennünk, folyamatosan formálják világunkat. A Ho’oponopono alkalmazása során semmi más célunk nincs, mint a bennünk felmerülő érzéseket és gondolatokat úgy  átformálni, hogy az mindenkinek élhető világot hozzon el.

A Ho’oponopono 2. alapelve: Nem irányíthatunk mindent

Az életünk útját nem láthatjuk előre pontosan. Ettől függetlenül minden nap léphetünk egyet önmagunk, s ennek révén az életünk átalakítása irányába.

A szorongásunkból kifolyólag sokunk nagy vágya, hogy irányítani tudjuk az életünk eseményeit. Képtelen vagyunk megbízni abban, ami minket körbevesz, mert annyiszor ért már minket kellemetlen benyomás, melynél többet már nem tudunk elviselni.

Ezért folyamatosan azon görcsölünk, hogy az embereknek hogyan kéne viselkedniük. Elvárásokkal és elképzelésekkel megöljük az emberi kapcsolatainkat, s ahhoz, hogy másoknál elérjünk dolgokat, szerepeket játszunk, eltorzítva az örömteli kapcsolódások megannyi lehetőség.

Ez a fajta ragaszkodás az ego önhittségéből következik. Az irányítási kényszerünknek köszönhetően önmagunkat akarjuk megerőszakolni, olyan imázst erőltetve magunkra, amely már semmilyen módon nem hasonlít valódi önmagunkra. Amikor a gondolataink tudatos megváltoztatása révén próbáljuk befolyásolni a világot, akkor is point ezt próbáljuk meg elérni, ami egyszerűen nem megy.

A Ho’oponopono 3. alapelve: Bármilyen helyzetet meggyógyíthatunk.

Biegelbauer Pál portréja
A szeretet nem kötődik a templomokhoz, a szertartásokhoz és a valláshoz.

Az első két pontnak Ho’oponopono harmadik alapelv látszólag teljesen ellentmond. Lineáris gondolkodás alapján teljesen irreális, hogy úgy alakítsunk át bármit (eredményesen), hogy azt nem értjük és nincs is rá valódi hatásunk.

A Ho’oponopono gyógyítás legfőbb trükkje, hogy csak azzal a részével foglalkozik a világnak, amire van ráhatásunk. És ez nem más mint saját magunk. Ami nem a királyi útja a gyógyításnak, hanem kőkemény önismereti munka.

A Ho’oponopono egyetlen egy dologra irányítja a figyelmet, hogy mi magunk hogyan vagyunk jelen egy helyzetben. Mit teszünk? Mit mondunk? S mit gondolunk? Pontosabban arra figyel, s formálja át tudatosan, ahogyan viszonyulunk a minket ért helyzetekre az érzéseink és a gondolataink révén.

Ennek köszönhető az, hogy a Ho’oponopono révén bármit át tudunk alakítani, mert pontosan azt a pontot változtatja meg, ahonnan az egész tapasztalásunk indul. Épp ezért a Ho’oponopono műveléséhez nincs szükség semmilyen eszközre, semmilyen szimbólumra vagy terápiára. Pontosan azon alapelveken nyugszik, amit a 2000-es években Biegelbauer Pál tanított Fényadás címén.

A Ho’oponopono 4. alapelve: 100%-os felelősségvállalás

A teljes felelősségvállalás nem ismeri a mentségeket, a kifogásokat és a kivételeket.

A felelősségvállalás kérdése a Ho’oponopononak a legnehezebb pontja. Elmondani néhány mágikus mondatot – szeretetet és megbocsátást kérni magunkra és másokra – nem egy egy nagy történet, önmagából abból semmi nem lesz.

Lélektanilag a Ho’oponopono attól tud igazán hatni, hogy nem egyes esetekkel foglalkozik – amivel minket megkeresnek -, hanem mindennel, amivel csak találkozunk az életünkben. Olyan erős lelki és érzelmi érettséget ad a Ho’oponopono gyakorlása, ha ténylegesen felvállaljuk a világunk összes jelenségéért a felelősséget, mely minden ember életét meg tudja változtatni. Úgy értem minden egyes emberét az életünkben.

Ez főleg azért durva hatású, mert konkréten tudatosítjuk magunkba, hogy nem is tudjuk az okát annak, ami épp minket elér. Csak elfogadjuk a kihívást, ha egy helyzet minket megtalált. akkor a mi felelősségünk annak a feloldása. Legyen az:

  • Egy mozgássérült;
  • egy éhező;
  • egy hajléktalan;
  • egy háborús helyzetben szenvedő;
  • egy gazdasági krízis áldozata;
  • Egy megalázott ember fájdalma;

Aki ebbe a listába ténylegesen bele mer gondolni, annak hirtelen sok feladata lesz. De nem leszünk hivatásos megmentők, sem Jézus szeretete mindenkit meggyógyít plébánia. Csupán magunkon kezdünk el nagyon intenzíven dolgozni úgy, hogy az közben nem igazán látszódik kifele, maximum az eredménye.

A Ho’oponopono 5. alapelve: A szeretet minden korlátot lerombolhat

Piros léggömbök az égen
Az nehézségeink olyanok, mint a léggömbök. Ha nem ragaszkodunk hozzájuk, maguktól elszállnak.

A Ho’oponopono folyamatának egyetlen egy célja van: Hogy minden gyakorlója képes legyen szeretni a világot, abban mindent és mindenkit. Az összes kihívásával, az összes félelmével s nehéz szituációjával együtt.

Ennek nyilvánvaló módon az első lépése, hogy elkezdjük magunkat szeretni: a nehézségeinket, a kihívásainkat, a félelmeinket és a vágyainkat. Ennek részeként minden egyes emberrel, akivel az életünk során találkoztunk, rendeznünk kell a kapcsolatunkat.

Az élet összetett, és igazából nem tudhatjuk, hogy az életünk számtalan szereplője közül kinek milyen nagyszerű dolgot fogunk köszönni később. Ezért bárkivel is van nehézségünk, csak ismételjük magunkban a fentiek figyelembevételével sokszor, hogy:

Szeretlek, szeretlek, szeretlek, …

A Ho’oponopono 6. alapelve: Az inspiráció fontosabb a szándéknál

Edison izzó
Edison követte az inspirációját, s 1000 sikertelen próbálkozás után megalkotta az egyenletes fényű villanykörtét

A menedzserirodalom legfontosabb üzenetei között ott találjuk a döntés és a szándék fogalmát. Azt a fajta tudatos tevékenységet, aminek révén kijelöljük az életünk irányát. Ennek köszönhetően aki manapság befele próbál élni, s figyelni a megérzéseire, a belső inspirációjára, azt csodabogárnak nézik.

A Ho’oponopono gyakorlásának az egyik legfontosabb eredménye, hogy képesek leszünk felismerni az inspirációnkat. Miután letettük életünk azon terheit, melyek a spontán, s örömteli cselekvés gátjait jelentik.

Ha a terheinket letéve képesek vagyunk a belső megérzéseinkre odafigyelni, akkor minden külső körülmény zárójelbe kerül. Ösztönösen képesek leszünk abba az irányba menni, mely számunkra a legmegfelelőbb.

Nem fog számítani a pillanatnyi gazdasági helyzet, a politikai változások, a mások negativitása, sem az összes olyan körülmény, melyet mások a mentségkereséseik során kapaszkodóul használnak.

A ho’oponopono működés közben

A hoponoponó működés módja nagyon egyszerű. Egyetlen feladatunk van: a kapcsolatunk rendezése a világgal. A kapcsolatunk rendezésének módja a tisztítás, aminek több féle változat van. Én a Mable Katz által kiegészített rövid módszer szoktam használni, mely kiemeli azt a tényt, mennyire nem vagyunk tudatában a jelen helyzetünk összetettségének:

Nem tudom, miért kell ezt megtapasztalnom.
Sajnálom!
Kérlek bocsáss meg!
Szeretlek!
Köszönöm!

De aki az eredeti módszert szeretné használni, mely az első sort nem tartalmazza, az is nagyszerűen tud működni. Azt dolgozta fel Bagdi Bella:

 

A szorongás feloldása

Szorongás életünk érzéseink alapja, mely az elválasztottság érzetéből táplálkozik. Annak az érzetéből, hogy védtelenek vagyunk a világ kihívásaival szemben

Hasonlóan egy vihar szeméhez, az érzelmi kavarodásaink és az alapvető szorongásunk forrása is egy hiány.

Az életünk alapélménye az állandó szorongás. A szorongásunk legfőbb tünete zavarodott és a zaklatott állapotunk, mely valamilyen formában mindenkinél megnyilvánul.

Néha elfedjük, néha letagadjuk, de a másoktól elválasztottság érzete olyannyira rányomja életünkre a bélyegét, mely a szorongásunk egyik legmélyebb oka, hogy szinte mindent meghatároz.

Az alapvető szorongásunk pont ezért nem is igazán oldható fel közvetlenül. A haragnak, a büszkeségnek épp úgy alapja, mint a vágyainknak és az összes többi érzéseinknek. Amíg az érzelmeink kavalkádja tombol az életünkben, kénytelenek vagyunk a szorongásunkkal dolgozni, mert semmi más nem tudja feloldani az életünket jellemző és irányító bizonytalanságunkat.

“A szorongás feloldása” bővebben

Kapcsolataink, az önismeret erőforrásai

Az életünk folyamatos változásának rengeteg tényezője van. Mindegyik közös jellemzője, hogy a nyitottságunk és a belső világunk tartalma révén képesek hatni ránk, befolyásolva döntéseinket és életünket.

A természet is az életünk része, ha megnyílunk rá.
A természet is az életünk része, ha megnyílunk felé.

Életünk egy dinamikus rendszer része, mely folyamatos kölcsönhatásban van a környezettel: a természettel, a minket körbe vevő emberekkel és helyzetekkel.

Sokan szeretnének a környezetük hatásaitól mentesen élni. Ennek eredménye egy törékeny álomvilág, melytől jobban fogunk függeni érzelmileg, mint fizikailag a lélegzéstől. Miközben elveszítjük az összes olyan lehetőséget, aminek révén tanulhatnánk magunkról.

“Kapcsolataink, az önismeret erőforrásai” bővebben

Egészséges test víziója

Az egészséges karcsú test kívánsága a divatipar egy igen csúnya marketingterméke. Olyan túlzások és betegségek megjelenését is előhozta, mint a bulimia és az anorexia

Van az a helyzet, amikor kénytelenek vagyunk megálljt parancsolni korábbi döntéseink következményeinek.

A vékony (egészséges) test egy alapvető félreértésen alapuló kívánság. A testsúly, a kinézet ideálja nem örökérvényű. Valakinek a teltebb a vonzó, valakinek a vékonyabb, s még az egyes emberek ideálja is változik picikét.

Sokáig a nagyon vékony kinézet volt kikiáltva “nőies”-nek, miközben az emberek zöme egyszerűen nem ilyen, s zömmel nem is igazán képes ezt elérni. Okozva rengeteg fiatal s nem teljesen fiatal nőnek nem kis érzelmi és fizikai kihívást.

Manapság újra megjelentek a teltkarcsú manökenek is a kifutókon, de ennek érzelmi és mentális lenyomata idehaza még nem jelent meg a mindennapi ideák szintjén.

“Egészséges test víziója” bővebben

A stressz 9 megnyilvánulása

A modern ember és a stressz szinte elválaszthatatlanok. Stressz megélési módja meghatározza azt, hogyan szüntethető meg.

A mindennapjainkban a stressz annyira természetessé vált, mint a levegő. A modern ember életét annyira áthatja, s annyira jelen van már, hogy el sem tudjuk képzelni nélküle az életet.

A stresszt, mely szinte mindenkinek az életéhez hozzátartozik, teljesen egyéni módon éljük meg, függően attól, mi az alapvető mozgatórugónk.

“A stressz 9 megnyilvánulása” bővebben

Az egoizmus 4 forrása

Az egoizmus egy teljesen hétköznapi szemlélet, mely valamilyen szinten mindenkiben jelen van. Ha sikerül ennek a forrását megfigyelni, képesek leszünk hatástalanítani is.

fellobbanó gyufafej
Az érzelmek úgy hatnak, mint szikra a gyufafejre. Fellobban, szinte megállíthatatlanul.

Az egoizmus egy teljesen hétköznapi szemlélet, mely valamilyen szinten mindenkiben jelen van. Ha sikerül ennek a forrását megfigyelni, képesek leszünk hatástalanítani is.

A mindennapok során rengeteg minden történik, amelyek érzelmi és intellektuális kihívások elé állítanak bennünket. Sokszor észre sem vesszük az ego reakcióinak egy részét, mert az állati létünk reakcióira alapulnak azok. Hatalmas erővel törhetnek elő belőlünk az érzések, melyek robotpilótaként vezérelhetik a cselekedeteinket, s ezen keresztül a sorsunkat.

“Az egoizmus 4 forrása” bővebben