Mese a megbecsülés erejéről

A megbecsülés ereje egy olyan felhajtóerő az életünkben, amiről senkit nem szabad megfosztani.

A boldog élethez az is szükséges, hogy mi megadjuk másoknak, s az is, hogy mi is megkapjuk azt másoktól.

S egyik sem lehetséges a másik nélkül.

Wayne Rice csodás kis tanítása olyasmi, amit minden nap tudatosítanunk kell.

Egyszer, réges régen létezett Fontos ország földjén egy város, amit a Megbecsülés városának hívtak. Ebben a városban nagyszerű volt az élet. Falai közt békesség és értelem uralkodott.

A Megbecsülés városának életében mindenkinek rendkívül fontos szerep jutott, így hát lakói boldogan éltek ezen a csodálatos helyen. Mindannyian mélyen tisztelték és becsülték egymást.

Tudatos szülői nevelés

A szülők nagy gonddal készítették fel gyermekeiket a városkában való életre. Mindannyiuknak elmondták, hogy ők az Élet Nagyszerű Szerzőjétől kapott csodálatos ajándékok, családjaik és a város számára. Azt is elmesélték nekik, hogy városuk neve miért a Megbecsülés városa, országuk pedig hogyan lett Fontos ország. A gyermekek pedig különlegesnek és egyedülállónak érezhették magukat – nyilván, mert azok is voltak.

Amikor már elég idősek voltak hozzá, hogy megérthessék, szüleik elmondták nekik, hogy milyen értékesek, és mindnyájan rendelkeznek valami nagyszerű és hasznos képességgel. Amikor gyermekeik betöltötték a hetedik életévüket, a szüleik egy éven át, minden héten kivettek egy szabadnapot, hogy velük együtt meglátogassák a városka különféle vállalkozásait. Ez része volt a gyerekek gyakorlati oktatásának.

A vállalkozások tulajdonosai és alkalmazottai egyaránt kedvesen és tisztelettel fogadták a hozzájuk betérő családokat. A kicsiknek elmagyarázták, milyen fontos szerepet tölt be minden ember a munkahelyén és a közösség életében. A gyerekek minden egyes üzemlátogatás végén meg voltak győződve arról, hogy ahol éppen jártak, az volt a város legfontosabb vállalkozása, és az ott dolgozók a legfontosabb emberek a városban. Szüleik pedig egyetértésükkel támogatták őket.

Valódi értékeket adtak át

Hónapról hónapra egymás után ismerkedtek meg a legkülönfélébb tevékenységekkel és mindannyiszor szentül hitték, hogy az imént látott munka volt az összes közül a legfontosabb. Egyaránt lenyűgözte őket a pék, az orvos, a kovács, az asztalos vagy a kőműves munkájának fontossága és megtanulták értékelni valamennyit.

Gyakran tették fel a kérdést: „Hogyan lehet mindenki a legfontosabb?” Ilyenkor az édesanyák bölcsen ezt válaszolták: „Tudod kicsim, ez egy nagy titok, amelyre csak az Élet Szerzője tudja a választ!” A gyerekek ezért hálásak voltak az Élet Szerzőjének, hogy ilyen csodálatos emberekkel és képességekkel áldotta meg a várost. A szülők pedig arra bátorították őket, hogy fedezzék fel azt a küldetést, melyet az Élet Szerzője személy szerint nekik szánt.

A Megbecsülés városában a gyerekeknek mindaddig felhőtlen életük lehetett, amíg nem követték el a két legfőbb gonosz tett egyikét. A szülők figyelmeztették a gyereket azzal kapcsolatban, hogy ezek a tettek mindennél jobban elszomorítják az Élet Szerzőjének szívét. A felnőttek éberen őrködtek, és ha észrevették a gonoszság árulkodó jeleit, azonnal helyreigazították a rossz útra tévedőket.

Felelős vagy azért, amit kaptál

Az egyik fő gaztett a lustálkodás volt. Az emberek úgy hitték, hogy a lustaság hatalmas bűn az élet ajándékával szemben. A város csak akkor működhetett, ha lakosai dolgoztak.

A másik főbenjáró bűn mások becsmérlése volt. Azonnali megtorlás járt érte, ha valaki mások egyedülállóságát megkérdőjelezte és súlyos következményekkel kellett számolnia annak, aki a többiekkel lekezelően bánt. Ennek eredményeképpen a Megbecsülés városában nagyra értékelték a szorgalmat és az elismerést.

A város polgármestere örömmel és féltő gonddal szolgálta az ott lakókat. A nap első felét mindig az emberek között, az utcát járva, a munkahelyeken és az otthonaikban töltötte. Emlékeztette őket arra, milyen értékesek és bátorította őket, hogy az Élet Szerzőjéhez méltóképpen éljenek.

A féltékenység mérge rombol

Olykor-olykor, nagyon ritkán előfordult, hogy gondok árnyékolták be a városka életét. A bajok forrása rendszerint a déli szomszéd, Bizonytalan ország egy-egy alattomban átszökött kereskedője volt. Ezek a kereskedők megpróbáltak irigységet és dicsekvést csempészni a Megbecsülés város lakói szívébe.

A péknek ezt mondták:

— Hogy elégedhetsz meg azzal, hogy egy pékségben dolgozol? Miért nem vagy inkább ügyvéd! Sokkal okosabb vagy annál, minthogy egyszerű pék legyél!

A kovácsmesterhez így szóltak:

— Tényleg ez a kis műhely és ez a szűkös ház az összes vagyonod? Nézd csak meg az orvos házát! Akár ott is élhetnél!

Az orvos fülébe ezt suttogták:

— Természetes hölgyem, hogy Ön egy ilyen fényűző otthonban lakik, hiszen képzettebb és jobb másoknál.

Bizonytalan ország gonosz kereskedői bármit megtettek volna annak érdekében, hogy Megbecsülés városának békéjét tönkre tegyék. A puszta valóság viszont az volt, hogy ezek a Bizonytalan országbeli kereskedők irigyek voltak az ott lakók gondtalan életére. Mivel a sajátjuk nyomorúságos és reménytelen volt, megpróbáltak másokat is szerencsétlenné tenni.

Megbecsülés városának lakói azonban szerencsére ritkán hittek ezeknek a hazugságoknak. Ha betolakodók nyomára bukkantak, a polgármester nem nyugodott, amíg el nem fogta a gazfickókat, majd személyesen kísérte el őket a déli határig.

Az értékeinkért folyamatosan ki kell állni

Mivel azonban kedves és együtt érző ember volt, az odafelé vezető hosszú úton feltárta a kereskedők előtt Megbecsülés városának titkát. Emlékeztette őket, hogy az Élet Szerzőjétől kapott felelőssége megvédeni a várost. Egyébiránt pedig ő maga is túlságosan szerette a benne élőket, nem tűrhette, hogy ártsanak nekik.

Ahogy közeledtek a határhoz, a polgármester mindig rámutatott arra, hogy még a gonosz kereskedők számára is maradt remény: meg kell fürdeniük a Beismerés tavában. Ez egy szörnyű gondolat volt minden kereskedő számára – beismerni, hogy nem voltak fontosabbak másoknál.

Alapjaiban rengette meg a világról alkotott képüket, mivel az ő egész városuk arra a hibás elképzelésre épült, hogy többre vigyék és több mindenre tegyenek szert másoknál. Ritkán szánták rá magukat efféle fürdőzésre, inkább élték tovább nyugtalan, hajszolt életüket.

Miután a polgármester átadta a foglyot a határőrségnek, visszatért Megbecsülés városának áldásos közegébe. Hazafelé tartva szívében túláradó örömöt érzett és dalra fakadt. Dicséretet énekelt az Élet Szerzőjének, és megköszönte Neki, hogy része lehet Megbecsülés városának boldog életében.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.