A gazdagság megteremtése

A gazdagság mindenkinek a vágya, de sok technikai infó között elveszik a lényeg, hogyan jelenik meg a gazdagság az életünkben. Pedig ennek folyamata könnyen megfigyelhető, s ennek megértéséhez három eltérő jellegű példát is felhasználok, mert egy példa többet ér ezer magyarázatnál…

Aki összekeveri a pénz a gazdagsággal, az semmit nem tud.
Aki összekeveri a pénzt a gazdagsággal, az semmit nem tud a gazdagságról.

Sokakat látunk elkötelezetten dolgozni egy ügyért, s ennek ellenére csak araszolgatnak előre. Mások, akár egy elvont cél kapcsán is, hatalmas lendülettel haladnak, kikerülve, feloldva vagy átlépve mindenféle akadályt és kihívást. A kérdés az, mi lehet az alapvető különbség?

A gazdag emberek szokásait könyvek tucatjai elemzi. Készülnek hosszabb és rövidebb listák is arról, mik a sikeres emberek fő jellemzői (valójában a szokásaikat írják össze). Az egyik, egyébként bámulatosan jó könyvnek egyenesen az a címe, hogy A kiemelkedően sikeres ember 7 szokása. A célkitűzésről, a tervekről egy szó sincs benne, s nem is véletlenül. Arról egy külön könyvet írt Covey A 8. szokás címmel, mely vastagabb, mint a 7 szokást alaposan bemutató könyve együttvéve.

A tevékenységeink menedzselésének zsákutcája

A menedzser irodalom tele van jobbnál jobb könyvekkel, melyek a gazdagság eléréséhez az alábbi, picit leegyszerűsített receptet adták meg valamilyen formában:

  1. Tűz ki célokat!
  2. Csinálj egy tervet!
  3. Gyűjtsd össze az erőforrásokat!
  4. Hajtsd végre a tervet!
  5. S élvezd a munkád gyümölcsét!

Akinek ezen listától összeszorul a szíve, mondván “Ez nem működik!”, “Ez nekem nem megy!”, “Nem igazság, hogy valakinek ez működik, s valakinek (nekem) pedig nem!”, az egyből meg is lelhette kudarcainak első számú okát, a teresség hiányát.

Túllépni a tevékenységek menedzselésén

A siker építőkövei kapcsán láthattuk, mi az alapvető mód a céljaink eléréséhez. Egyszerű, mint a lapostányér, de hogy ebből hogyan lesz gazdagság, az ott nem derül ki.

A gazdagság, illetve annak megteremtése egy folyamat, melynek alapvető sorrendje és tulajdonságai vannak. Ennek bemutatására három példát fogok használni, melyek elegendően eltérőek ahhoz, hogy össze lehessen őket hasonlítani, s pont ezért a lényeg felismerhető legyen.

3 gyakorlatias példa

útjelzőtábla rengeteg útiránnyal
Életünk számtalan lehetősége közül a érdemes egy olyan területet választani, mely igazodik hozzánk
  1. A első példa Edison egyik leghíresebb találmánya lesz. Annak útja, ahogy ő feltalálta a villanykörtét. Edisonnak rengeteg találmánya volt, de a legtöbb kihívást a villanykörte megalkotása jelentette. Másrészt a villanykörte az, mely leginkább elterjedt. Szinte mindenhol megtalálható, ahol elektromos áramot használnak.
  2. Második példa az okos telefon, az Iphone megalkotásáról szól. Nem szeretnék egy újabb Steve Jobs fan oldalt nyitni, nekem sincs Iphone a zsebemben, de az alapötlet hozzá kapcsolódik, amit én is nap mint nap használok.
  3. A harmadik példa ennek az oldalnak a megszületése és formálódása, melynek van pár szerintem hasznos tanulsága. Bármely más weboldalt is választhattam volna, vagy bármilyen könyvet, tananyagot, de ennek a születését az utolsó apró rezzenésig végig tudtam követni.

A lényeg ebben az írásban picit el lett rejtve, tudatosan nem lett szájbarágós az írás, a valódi üzenet megtalálását az olvasóra bízom. A tartalom lényege öt főnévvel megfogalmazható, a következő fejezet mindegyik részében külön-külön szerepel is a szó, s igyekeztem a többi fejezetben azt nem használni.

Nem találtam fel a spanyol viaszt, több ezer éves, Európában is megfogalmazott tudást írtam le, a jelen kor és a téma igényeinek megfelelően.

A gazdagságnak térre van szüksége

Aki látja maga előtt a lehetőségeket, az sokkal könnyebben útra kél, mint aki csak az ismeretlen útról ábrándozik.

Van egy szó az angolban: thinktank, mely egy szóösszetétel. A think gondolatot vagy gondolkodást jelent, míg a tank tartályt. Tehát a szó jelentése tükörfordításban gondolattartályt jelent.

Hallottam ezt a szót már mesterelme-csoportnak fordítani, de az eredeti szó frappáns és a lényeget oly pontosan bemutató voltát ez a fordítás semennyire nem közelíti meg.

A tank nevű harci járműnek eredetileg a fejlesztés során használt fedőneve volt az, hogy tartály, a hírszerzők dolgát megnehezítendő az első világháborúban, aztán rajta ragadt a név. Olyan mint a katonai terepjáró neve (dzsip), ami eredetileg egy márkanév (Jeep) volt.

A thinktank szót olyan csoportokra használják, melyek stratégiai és gazdasági modelleket dolgoznak ki. Amerikában nagy divat ezek a rendszeresen összejáró csoportok, melyek különböző ötletek kidolgozásában dolgoznak együtt. A lényegük az, hogy sok okos és tapasztalt embert jól megfizetnek azért, hogy valami újat hozzanak létre.

Figyelj!

Az önismeret belső útja egy sok elemből álló folyamat.

Ismerd meg az önismereti belső munka elemeit lépésről lépésre, egy ingyenes e-mail tanfolyam keretében!

Egy gondolat indít el mindent

Amikor valami újat akarunk létrehozni, akkor minden egy gondolattal kezdődik. S folytatódik avval, hogy kiderítik azt, a tervnek mekkora szerepe lehet az emberek életében. Ezt nevezik piackutatásnak.

Ívlámpa rajza
Az ívlámpa elvi rajza, mely akár ma is megvalósítható házilag
  1. Edison életében már létezett egyenárammal működő villanyégő, csak nagyon nehezen tudott elterjedni. Két szénszál között létrehoztak egy elektromos ívet, és az világított.
    A két grafitszál folyamatosan fogyott az ív magas hőmérséklete miatt. Ez viszont folyamatos karbantartást igényel, hogy a két szénszál közötti tér megfelelő nagyságú legyen.
    A kihívást az jelentette Edison számára, hogy hogyan lehet egy olyan berendezést megalkotni, melyet nem kellett folyamatosan beállítani, karbantartani.
  2. Az okos telefon megalkotását a rohamosan fejlődő elektronika és távközlés tette lehetővé. Amikor az első Iphone-ok megjelentek, már volt mobilinternet, a számítógépek chipje ráfért egy körömre, a telefonok akkumulátora is sokat javult, s képes volt már hangot is leadni, s létezett az érintőképernyő is.
    Ezekből összerakni valami újat annyira nem is volt nehéz, tipikus Z-generációs termék lett belőle. Átvéve, s ezzel kiszorítva az életünkből a walkmant, az mp3 lejátszót, a noteszgépet, a fényképezőgépek egy részét, a zsebszámológépet és a határidőnaplót, átalakítva a netezési szokásainkat is.
  3. Rengeteg coach, önfejlesztő és ezoterikus oldal után miért kezd egy diszlexiával és diszgráfiával küzdő ember önismereti honlapot és tanfolyamot írni, miközben eddig is volt bőven mit tennie? Főleg úgy, hogy évek óta nem képes befejezni a kémia tankönyvét, amire sokan várnak már, mert egyes részleteit olvasták?
    Mert ott volt a tér és az igény, hogy valami olyat közvetítsek, mely ugyan ismeri az ezoterikus és a spirituális közeget (20 éve benne vagyok), de túllép annak kék-lila ködén, s gyakorlatias módon megmutatja azon buktatókat, amibe rengetegen fennakadnak.

Hozzuk terveinket mozgásba

Az élet mozgás. Minden ami él, valamiképpen mozog (gondoljunk csak a légzésre, vagy a levegő mozgására). Ha egy tervünkről csak ábrándozunk, az nem fog haladni. El kell kezdeni leírni, kitalálni az elemeit, megkeresni a szükséges szakembereket vagy tudást, kitalálni a történetet hozzá (ugye ebben volt igazán zseniális Steve Jobs).

  1. Edison pontosan tudta, az ő tervéhez a szén nem alkalmas anyag arra, hogy egy 2-3 ezer órán át karbantartás nélkül üzemelő villanyégőt csináljon. Elkezdett kísérletezni, ismerte a fémek tulajdonságait, hogy melegítés hatására fényt bocsátanak ki. Keresett ellenálló fémeket, melyek nem párolognak el olyan könnyen stb.
Az Iphone, mint státuszszimbólum, rengeteg kényelmi funkcióval.
Az Iphone, mint státuszszimbólum, rengeteg kényelmi funkcióval.
  1. Az okos telefon kapcsán is voltak kihívások. Hogyan hangoljuk össze a sokféle funkciót a méret adta korlátokkal, hogyan helyezzük el az egyes elemeket egymáshoz képest, hogyan legyen valamennyire ellenálló a rázkódással szemben. Hiszen egy okos telefon egy mini számítógép a zsebben, s addig a számítógépeket nem nagyon mozgatták működés közben, most meg egy tömegközlekedés jármű hatásait is ki kellett bírnia.
  2. Amikor a gondolataim áradata elindult, időt és teret kellett találni az életemben, amikor le tudom írni a feltörő gondolataimat. Amikor elindult a gondolatok lavinája, akkor már nem volt megállás. Fogtam az okostelefonom és egy billentyűzetet, s körmöltem a gondolataimat egy jegyzetelő programba.
    Folytonosan 5-6 téma is kerengett a fejembe, s addig nem hagytak a gondolatok, míg le nem írtam őket. Élt a dolog, nem is volt kérdés, hogy erre van az előre számomra, de egy alapvető kérdésre még hiányzott az alapvető válasz.

A gazdagság és a valóság egymáshoz illesztése

A valódi gazdagság olyan, mint a víz áradata. Hatalmas és minden akadályt elmos.
A valódi gazdagság olyan, mint a víz áradata. Hatalmas és minden akadályt elmos.

A harmadik lépés a legkritikusabb pontja a gazdagság elérésének, s pont ezért rengetegen ezért nem lesznek gazdagok.

A gazdagság forrása a koherencia. Ha valami nem tartja egyben az erőfeszítéseink részeit, akkor idővel minden a darabjaira fog szétesni. Egy egység nem egyenlő a részek összességével! Ezért nem érdemes egy gazdag embernél csak a szokásait vizsgálni.

Az apró cseppek is azért maradnak egyben, s locsolás hatására nem válik köddé az összes víz, mert a víznek belső kohéziós erői nem engedik, hogy szétszaladjanak a vizet felépítő apró molekulák.

  1. Mindenki, aki valaha is foglalkozott már az üzleti irodalom alaposabb áttanulmányozásával, ismeri a világ szerintem legidétlenebb interjújának a történetét. Megkérdezte az újságíró, hogy nem zavarja-e Edisont az a tény, hogy több mint ezer kísérlete kudarcba fulladt annak kapcsán, hogy működőképes villanykörtét készítsen.
    Edison válasza mindent elmond a célok megformálásának mikéntjéről: “Ezer módját találta meg annak, ahogy nem lehet izzót (villanykörtét) készíteni.” Véges számú lépésben megtaláljuk azt, ami épp ott és akkor működik, az pont elég. Amitől az egész történet egy egységes egésszé áll össze.
  2. Az iPhone sikere részben annak köszönhető, hogy bevezetett cég bevezetett minőségét és hátterét használták fel arra, hogy a piac meghatározó szereplője legyen. Gyakorlatilag az Iphone megjelenése előtt az Apple semmit nem tett a mobil piacon, s mégis tarolt.
    Ettől függetlenül az első két széria még nem volt az igazi. Az Apple megengedte magának azt a luxust, hogy egy félkész, nem teljesen jól működő terméket a piacra dobjon, s a belső vezérlését folyamatosan frissítve javítsa a készülékeket. Ez viszont azt eredményezte, hogy a folyamatos frissítések miatt az első szériás Iphonok gyakorlatilag használhatatlanul lelassultak (betelt a memóriájuk). De ettől az alapvető forma megvolt, s csak azt formálták tovább.
  3. Ennek az oldalnak a jellege folyamatosan változott. Ennek pár szerencsétlen megoldási próbálkozás (a honlap motor nem megfelelő ismerete), két-három sabloncsere volt a legfőbb oka.
    Másrészt sokkal inkább gazdasági és politikai jellegű megközelítése volt eredetileg az oldalnak, s későbbi fejlődés eredménye az önismeret és a személyiségfejlesztés, mint fő irány. Ezekhez fog kapcsolódni még egy terület, de ennek még csak egy cikke van kész a stressz 9 formájáról.

Amint látszik, a dolgok természetes folyása alapvetően nem a szilárd elképzelések, és az előre kitalált menetrend révén alakulnak ki, hanem egy sokkal képlékenyebb és formálódó módon, melyek eredménye sokkal erőteljesebb, mint az elképzelések konok erőltetésére épülő stratégiák.

Amikor minden izzani kezd

Van egy igazán fontos pontja a gazdagság megszerzésének, amikor a korábbi erőfeszítések hirtelen elkezdenek eredményeket termelni. Aki igazán nagyban gondolkodik, azt pont ez az időszak élteti. Amikor az eladások hirtelen elindulnak, annyi feladat van, hogy a 40 órás napok is kevéseknek bizonyulnak olyankor.

izzó klasszikus búrával
Minőségi változást hozott az izzó megjelenése a mindennapi életben.
  1. Bárki bármit is mondott, Edison megcsinálta a villanykörtét, melyben egy felcsavart wolfram szál oxigénmentes, alacsony nyomású térben, egy üveggömbbe zártan fényesen izzik több ezer órán át, mindenféle karbantartási igény nélkül. Egy apró hibája van, működés közben nem szabadott megfogni, mert tűzforró lett egy idő után a körtének az üvege.
  2. A kezdeti technikai nehézségek után az Iphone 3 már a mobilpiac meghatározó szereplője lett, s különböző nagyságú memóriával ellátva a világ szinte bármely részén elérhető volt, ahol akkortájt létezett mobilinternet.
  3. Emlékszem az első hetekre, amikor az oldalamat megtalálta a google, hogy megjelentem a keresésben.
    1. Aztán meg azért voltam lelkes, és az hajtott, hogy át is kattintsanak.
    2. Majd azért dolgoztam, hogy ne minden harmincadik megjelenés eredményezzen átkattintás.
    3. Majd azért hogy minden nap legyen átkattintás. Mer akkoriban az volt az igazi fegyvertény, hogy két héten keresztül minden nap volt átkattintás.
    4. Majd jött egy krach. Egy technikai malőr következtében a forgalom negyede elszállt két hét alatt. Amikor erre rájöttem, illetve annak hátterére, a lelkesedésem és a bennem izzó tűz elhamvadt.
    5. Két hónapig semmi nem történt az oldallal, majd jól le is betegedtem. De az oldal, némileg szétesett kinézettel, rengeteg zavaró formázási hibával is hozta a forgalmat.
    6. Némi ösztönzés hatására az oldal alapvető hiányosságait részben orvosoltam, két hét folyamatos munkával. S az oldal teljesítményei elkezdtek javulni, jobbak most, mint korábban bármikor.
    7. Ma már azért hajtok, hogy a kattintásszámomat meg tudjam duplázni a keresőben.

Nincs teljesen hasznavehetetlen eredmény, csak újra lendületbe kell hozni mindazt, amit egyszer már elvégeztünk. Ki kell javítani azon pontokat, ami balul sült el, s minden régi tervünket meg tudjuk újítani, ha megtaláljuk azt a pontot, ahol lelkesedni és tenni tudtunk érte, de úgy igazán.

A keretek meghatározása

Kerítéssel összenőtt nyírfa
Ennek a fának el felejtettek szólni, hogy hosszú távon nem lesz elég helye a növekedéshez

Egy működő rendszer legfontosabb támasza az a keret, amiben működni képes. Egy új dolognak a keretek megszabása mindig egyfajta gátat is jelent, de ezek természetes módon kialakulnak kezdetben, nem kell a megalkotásukkal sokat vesződni.

Amikor viszont egy rendszer már kiforrta magát, akkor érdemes a főbb pontokat rögzíteni.

  1. Miután Edison benyújtotta a szabadalmát, akkor már minden készen állt ahhoz, hogy a meglevő tudást bárki pénzzé, gazdagsággá változtassa. Sorra jelentek meg a különféle formájú, színű, nagyságú és fénykibocsátású izzók, illetve a szabadalmat megvásárolt és alkalmazó vállalkozások.
    Az izzók foglalatait szabványosították, megjelentek a csavarós és a pattintós foglalatok, majd kialakultak az összetettebb szerkezetű, többszálas, gépjárművekbe használt féklámpa és reflektor izzók is, illetve a stroboszkópba való, előfűtős izzók is.
  2. Az Iphone 4 megjelenése igazából már a meglevő kereteket követte, a kinézete alapvetően az elődökére hajazott, gyorsabb működés, pár új funkció, s könnyen használható menü alkotja azt a keretet, mely az újabb és újabb verzió megvásárlására ösztökéli a fanatikus Iphone őrülteket.
  3. Jelenleg az utkereso.eu-n:
    1. Van egy átlátható szerkezet (a cikke zöme a bal oldali sávban témánként rendszerezve megtalálható);
    2. Ha van egy kérdés, meg tudom rá írni a választ, mely az oldal szerkezetébe beleilleszthető;
    3. Ki lehet egészíteni az oldal tartalmát egy teljesen új témakörrel
    4. Minden cikkhez automatikusan generálódnak cikkajánlatok, gazdagítva a tartalmat;
    5. Van a fejlécben egy strukturáló elem (úgynevezett morzsa menü), mely átláthatóbbá teszi megint csak az oldal tartalmát, minden cikknek megadva a nagy egészben a helyét;
    6. S készül az oldal anyagához egy fél éves, úttörő, rengeteg gyakorlatias feladatból álló, ingyenes tanfolyam is, amiben egy rakás olyan elem is belekerült, ami a cikkekbe, terjedelmi okokból nem kerülhetett be.

Egy kialakult és felépült rendszer olyan ereje tud lenni egy vállalkozásnak, melyet mindig személyre kell szabni. Minden történet más, de egy biztos: alapot ad ahhoz, hogy hosszú távon is működőképes lehessen az életünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.