A stressz levezetése

A stressz feloldása elemi létszükséglet, melynek 10 természetes és ingyenes módszerét mindenki ismeri, ha nem is mindig gondolunk így ezen tényezőkre az életünkben.

stressz vagy nyugalom?
A stressz és a nyugalom (a belső béke) egymást kizáró állapotok.

Az ember legalapvetőbb működési módja az érzéseihez kapcsolódik, s mindent ezek révén élünk meg, még akkor is, ha nem ezt hisszük. A stressz ugyan olyan érzelmi reakció a világ kihívásaira, mint minden más, csak a hatása sokkal meghatározóbb. Kialakít egy olyan feszült állapotot, mely az üss vagy fuss választásokat helyezi előtérbe, figyelmen kívül hagyva azt az aprócska tényt, hogy már nem a vadonban élünk, ahol a gyors és hathatós reakcióknak komoly életmentő szerepe volt.

A gondolatainknak csak másodlagos szerep jut a tartalmas élet megélése kapcsán. Az gondolataink akkor kerülnek előtérbe, amikortól már tudatos emlékeink vannak. De meghatározó szerepük sosem lesz, mert a gondolatokat az érzések mindig felül fogják írni. S ez még akkor is igaz, ha a gondolkodásunk révén érzéseket próbálunk magunkban felkelteni.

A belső feszültségektől való időleges megszabadulás:
0. Járjunk mezítláb
1. Rendszeres mozgás
2. Balesetek
3. Betegségek
4. Nagy mennyiségű beszéd (Kommunikáció)
5. Konfliktusok és Veszekedés
6. Evés és túlsúly
7. Drogok használata
8. Szex minden mennyiségben

A belső feszültségektől való időleges megszabadulás

Akinek sok energiája van, s belső feszültségeit nem tudja levezetni, az nehezen marad meg egy helyben. Ingerlékeny, feszült s ideges lesz. Ezt az állapotot nevezik stressznek. Ebben semmi misztikus nincs, ezt mindenki megláthatja magán, aki elfárad, kialvatlan vagy túlterhelt. Ezt nem lehet letagadni.

Ezért a felesleges érzelmi töltést, a stresszt le kell valamilyen módon vezetni. Erre mutatok most be jó pár lehetőséget. Bemutatok pár módszert, amivel a mindennapok során meg szoktunk szabadulni a bennünk felgyülemlett feszültségtől. Kezdve az egyszerűbb, kisgyerekek által is használhatóakkal, majd haladok az idősebbek által használható módszerek felé. Biztonsági öveket becsatolni, nem fogok finomkodni!!!

A stressz oldásának 0. módja:  Járjunk mezítláb

A gyerekeink a mi nyomdokunkban járnak
A gyerekeink a mi nyomdokunkban járnak

Ennél egyszerűbb dolog nincs a világon. Tudom, hogy a legtöbbünk ilyet maximum a strandon tesz, de nagyban segíti a szervezetünket, ha érintkezik a talpunk a földdel. Nézzük meg a gyerekeket, teljesen természetesen szaladnak a földön, s nem izgatja őket, hogy a kavicsok nyomják a talpukat. S ami  fontos, rengeteg fölös energiától megszabadít.

Minek járnánk talpmasszőrhöz, ha a földön járás is megadja azt a stimulálást a szervezetünknek, amitől energikusabb, egészségesebb és kiegyensúlyozottabb lehet? Nyilván az eszkimók nem mennek ki a hóba mezítláb, de a legtöbb afrikai és ázsiai népnél ez teljesen normális (másfél évszázada még nálunk is az volt).

A stressz oldásának 1. módja: Rendszeres mozgás

A sok mozgás nem feltétlen a hosszú távú megoldás a stressz feloldására
A sok mozgás nem feltétlen a hosszú távú megoldás a stressz feloldására

A sok energiával rendelkező gyerek izegni-mozogni fog az iskolapadban, futkározni és fogócskázni fog a szünetekben, az utcán és a játszótéren, s folyamatosan mozgatni kell ahhoz is, hogy este be lehessen küldeni az ágyba aludni. Azt mondják az ilyen “nevelhetetlen” gyerekekre, hogy hiperaktív, ami egy badarság.

Egyszerűen csak él, és örül annak, hogy élhet és mozoghat. Az élet=mozgás. Aki nem él, az mozdulatlan, mert nem lélegez s nem ver a szíves sem. Ezen gyerekek (és felnőttek!) viszont ettől nagyon távol vannak, mert nem kötik gúzsba őket a felnőttek világából átvett érzelmi elfojtások és gátlások áradata. Ahelyett, hogy belehülyülnének az életüket ért nyomásba (angolul stress), levezetik ezt.

A felnőttek, akik nem kötözték magukat halálra mindenféle érzelmi blokkal, olyan munkát fognak csinálni, mely rengeteg mozgással jár (ételfutár, postás, jegyellenőr, kutyakiképző stb.). Ha ez valami miatt nem volt számukra vonzó, a szabadidejük nagy részét fogják mozgással tölteni. Ismerek olyan nőt, aki minisztériumi dolgozóként minden reggel nyeregbe pattan, s kiskosztümben elhajt a kerékpárján a munkahelyére, ha nem esik az eső.

Egy kiadós séta ugyan ezt a szerepet tudja betölteni sokak életében, mint másnál a folyamatos mozgás. Akinek még erre sincs lehetősége, az vegyen egy szobakerékpárt, vagy reggelente tornázzon egy nagyot. Ne akarjon vele fogyni, majd később látjuk miért ne, csak az éppen felgyülemlett energiától szabaduljon meg azáltal, hogy mozog napi 20-30 percet..

A stressz feloldásának 2. módja: Balesetek és sérülések

Minden túlmozgásos ember egyik fő lassító módszere, hogy kisebb-nagyobb baleseteket szenvednek el. Ez igaz nagyobbakra is, csak valaki nem magát töri össze, hanem például a kocsiját. Azt is szoktuk mondani, hogy valaki keresi a bajt, ami tényleg létezik. Mert a baleseti lábadozás, a sebgyógyulás energiát igényel. Egy csonttörés pedig még többet.

Ha azt látjuk valakin, hogy a teste tele van horzsolásokkal, vagy időről időre balesetek érik, arról bizton ki lehet jelenteni, hogy csak az energiáit, belső feszültségeit akarja levezetni. Nem rossz ő, csupán próbálja menedzselni azt a rengeteg energiát és belső feszültséget, ami egyébként megőrjítené.

lelki okok feloldása

A stressztől való megszabadulás 3. módja: Betegségek

Egy jó megfázás bőven elég ahhoz, hogy a fölös energiáinkat levezessük, és a testünk is tudjon egy picit pihenni, regenerálódni.
Egy jó megfázás bőven elég ahhoz, hogy a fölös energiáinkat levezessük, és a testünk is tudjon egy picit pihenni, regenerálódni.

A fizikai balesetek egy változata, ha valami fertőző betegséget elkap az ember. Télen, amikor kevesebb lehetőség van a mozgásra, vagy idősebb korban szinte óhatatlan, hogy valami betegséget ne szedjen össze az ember. Ugyan úgy energiát von el, mint a mozgás vagy a sérülések.

Sokszor még egy fertőzésre sincs szükség: egy tartósabb izomláz, egy lumbágó vagy egy reuma fájdalma is megteszi a hatását, egy kiadós fejfájásról nem is beszélve.

De vannak kódosabb esetek is, ami kifejezetten egy öreg vagy egy magányos emberre jellemző. Az ilyen emberek  szekrényéből egy patika borul ki, az orvosi lelteiből már könyvtárnyi van, s a mentősök már a nevét sem kérdezik.

Ugyan olyan a helyeztük, mint az általános iskolámban az igazgatónak. Vakon is megtalálta a közeli kórházban a baleseti osztályt, mert már annyit volt ott a különféle korú, rendszerint túlmozgásos és stresszes diákok balesetei miatt.

A stressz kezelés 4. módja:  Nagy mennyiségű beszéd (Kommunikáció)

Az emberi energialevezetés egyik igen gyakori formája. Ez inkább nőknél gyakori, amikor az élet apró-cseprő dolgait a barátnők megbeszélik egymással, kiadva a helyzetekből adód feszültséget.

De ugyan ez a történet jelentkezik akkor is, ha valaki nem tud titkot tartani, pletykál, kikotyog dolgokat. Ugyan az a minta, csak akkor nem a mi dolgaink okoznak feszültséget bennünk, hanem mások tettei és élethelyzete.

Egy kedves nő ismerősöm folyamatosan a vele élő srácról beszélt. Nem szerette már, de elszakadni sem tudott tőle. Zavarta a helyzet, de nem annyira, hogy változtasson rajta, s kérdezte, hogy mit tennék az ő helyében. Annyira szadista voltam, hogy azt javasoltam neki, ne beszéljen a srácról. Követte a javaslatom, és fájt neki a történet annyira, hogy végre változtasson.

A stressz 5. biztos jele: Konfliktusok és Veszekedés

Gordon Ramsay élete is tele van stresszel.
Gordon Ramsay élete is tele van stresszel.

A veszekedés, a vita, az érzelmi feszültségkeltés talán a legrombolóbb minden stresszkezelő technika közül. Hatalmas adrenalin löketeket okoz, de a környezet is kap belőle rendesen, mely hosszabb távon az energiáink teljes elvesztését is okozhatja.

 

Rengeteg család életét tönkreteszi a folyamatos feszültség és konfliktus. Hosszú távon ez nem megoldás, hogy alternatív utat érdemes találni a bennünk szunnyadó energiák levezetésére.

A stressz hatására van egy igen találó kifejezés, mely igazán megmutatja a végeredményt. Előbb-utúbb KIÉGÜNK A STRESSZTŐL. Egy kiégett házban semmi érték nem marad, csak a ház falai. Minden értéket felemészt a tűz, s gyakorlatilag mindent az elejéről kell utána felépíteni, ha újra használni szeretnénk a házat.

A stressz levezetésének 6. módja: Evés és túlsúly

A sok mozgás és a sok folyadék a legjobb stresszoldó, és a legjobb fogyókúra is egyben.
A sok mozgás és a sok folyadék a legjobb stresszoldó, és a legjobb fogyókúra is egyben.

Nem kövérség, nem teltkarcsúság és nem is súlyfelesleg. Az energiáink kordába tartásához többlet terhelésre van sokaknak szüksége. Aki harcol a kilóival, az önmaga védőmechanizmusait akarja felszámolni. ezért értelmetlen minden fogyókúra. A többletsúly a bennünk felhalmozott feszültségek “elégetéséhez” szükséges.

Egyszerűen a többlet súlyt cipelni, mozgatni energiát igényel, és ez a többletsúly megszerzésére is igaz (a többlet élelmiszert megemészteni és beépíteni) is energiafelhasználó folyamat.

Az már teljesen mindegy, hogy a többlet tömeg zsírból vagy izomból van. Aki tudatosabb ezen a téren, annak izmai vannak, aki kevéssé, annak hájrétege.

Ennek a stratégiának nagyszerű táplálója a túl sós, túl cukros/édes és általában a túl sok étel. Egy McDonald’s menü mennyiségre ugyan nem sok grammra, viszont annyi kalória van benne, mint háromszor annyi zöldségben. Ezért van az, hogy aki sok zöldséget eszik, az nem olyan gyakran hízik el. A zöldségek elfogyasztása, főleg a leveles zöldségek, fajlagosan sokkal kevesebb többletenergiával látnak el bennünket, mint a (zsíros) hús, vagy a gabonafélék.

Ha fele annyit eszünk, akkor automatikusan el fogunk veszteni pár kilót. S vele meg fog jelenni az az érzelmi frusztráció, aminek csökkentésére lett rajtunk a súlytöbblet. Sokan ezt nem tudják elviselni, feladják a fogyókúrát, s visszaszedik a kilókat, amit picit nagyzolva jojó-effektusnak hívnak.

Ha a belső érzelmi frusztrációnkkal kezdünk valamit (lásd lentebb), akkor az egész fogyókúrás őrületet egy életre zárójelbe tehetjük. Mert az egész történetet a gyökerénél fogva rángatjuk ki az életünkből. Ennek útja viszont nem megy egy kaptafára. Mert mindenkinek a tapasztalata egyedi, s ezek feloldása is egyéni megoldásokat igényel.

A stresszoldás 7. módja: A drogok használata

Egy jó kávé sokaknak nem más, mint a harmonikus élet megteremtéséhez használt eszköz.
Egy jó kávé sokaknak nem más, mint a harmonikus élet megteremtésének egy fontos eszköze.

Itten kezdődik a felnőtt tartalom. Cigaretta, alkohol, kávé, tea (kóla!), hogy csak a legelterjedtebb drogokkal kezdjem. A szűken vett drogok ezektől csak intenzitásukban és társadalmi/gazdasági hátterükben térnek el. S a hatásuk is ugyan az.

Kinyitnak egy “szelepet”, amin keresztül az ember elengedi a feszültségeit, fájdalmait és frusztrációit.

Biológiai szinten mindegyik kémiai anyag olyan hírvivő molekula, mely a bennünk meglévő érzések blokkjait időlegesen feloldja a test és a mentális kontroll ellazítása révén. A kiváltó okot ugyan nem oldják fel ezek a szerek, de hatalmas öröm a felhalmozódott terhek egy részétől megszabadulni.

A másnaposság és a repülések utáni levertség ugyan olyan betegség állapot, mint amiről a harmadik pontban már szó volt. A kémia szerekkel viszont az a helyzet, hogy fizikai és érzelmi függőséget okoz. S a szabad választás lehetősége elkorlátozódik.

A stressz levezetésének 8. módja: Szex minden mennyiségben

Kérdőjel
A szexhez nem kell illusztráció, 18 év felett mindenkinek meg van a maga módszere a szexuális vágyainak kielégítésére.

Hardkor felnőtt verzió itten jön. A felhalmozódott belső frusztráció elengedése miatt van értelme az összes szexuális perverziónak, kezdve a párcserétől a szadomazón át a napi kilenc menetig mindennek.

Rengetegen szexuális úton vezetik le az életük során felhalmozódott az frusztrációjukat, mit sem törődve a szexfüggőség árnyoldalaival (egydül lét, magány, kiüresedett élet).

Reggel, délben, este; ágyban, asztalon, vécén és a természetben (a villamosmegállóról nem is beszélve). És jaj annak az embernek, aki egy olyas valakivel találkozik, akinek ez a fő feszültségelvezető módszere, s nem kapta meg belőle a szükséges adagját. Ismertem olyan férfit, aki nem érte be napi 9 menet alatt (s ezt nyilvánosan fel is vállalta).

Az ilyen szexualitásnak nem sok köze van a szeretkezéshez, amikor két szerelmes boldogságát egymás felé fizikai formában is kifejezi és megéli. Ez maga a fizikai kőkemény pornó, melyben az érzelmeknek és a valódi kapcsolódásnak másodlagos szerep jut.

Ezen nincs mit szépíteni, ekkor két ember egymás testét egyszerű szexuális tárgyként használja a belső feszültségeinek levezetéséhez. Akinek meg nincs ehhez állandó partnere, de elementáris erővel jön fel belőle az igény, az a legtöbbször vagy fizet a sexért, vagy megoldja a szobája magányában egyedül. Ettől virágzik a pornóipar, amit el lehet ítélni, de a világ egyik legősibb igényét elégíti ki.

A natúr (meztelen?) szexualitás semmi másról nem szól, mint az endorfin felszabadulásról, illetve annak a hajszolásáról. Az endorfin ugyan olyan drog, mint bármi más, és ugyan úgy reagálunk rá testi és érzelmi szinten mint bármilyen más drogra. Ugyan úgy kialakítja a függőséget: nincs annyi, ami elég lenne belőle. Mindig több és több kell a kellemes hatás eléréséhez, mert a tegnapi adag már nem elég.

A drogok függőségi tüneteivel kapcsolatban minden jellegzetes tünet az endorfin kapcsán is fellelhető: sóvárgás, elvonási tünetek (feszültség, ingerlékenység, izzadás) és irdatlan nehéz leszokási metódusok. Ugyan akkora pokollá alakulhat az endorfin hajszolásától az életünk hosszú távon, mint a hasis, a kokain vagy az alkohol fogyasztásától.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.