Boldog és gazdag élet

óvodás barátnők
A gyerekek egy része “ösztönösen” tudja, hogyan kell kapcsolatot építeni.

a boldog élet és a gazdag élet egymástól elválaszthatatlan. Pontosabban a boldog emberek gazdagok is. Nem feltétlen abban az értelemben, hogy fent vannak a Forbes ötszázas listáján, hanem olyan értelemben, hogy lépesek adni, képesek megosztani azt, amijük van.

Gershwin: Porgy és Bess második felvonásában erről így énekel Porgy a bendzsó dalban:

Minden, minden az enyém,
én mással nem cserélnék,
a nap, a hold nékem süt,
a tenger nékem kék.

Bármink van, legyen ez akár csak egy szelet kenyér, azt megoszthatjuk másokkal.

Éppen ezért a gazdagság és a boldogság lelki állapota nagyon közel áll egymáshoz. Először nézzük meg azt a 20 tulajdonságot, mely a boldog embereket általában jellemzi, s utána a gazdagok szokásait vegyük górcső alá, s nézzük meg az eltéréseket.

A boldog emberek 20 szokása

A boldog embereknek van 20 olyan szokása, mely alapvetően meghatározza a mindennapjaikat. Ezeknek köszönhető ez, hogy sok hatás a boldog embereket nem éri el, még akkor sem, ha egyébként hallanak is róla.

Az egész életük a boldogságról, annak megéléséről szól. Törekednek arra, hogy hogy az életüket érdemi tartalommal megtöltsék, s mindent, ami boldogságtól eltávolíthatja őket, arra tisztelettel és szeretettel nemet mondanak

A boldog emberek önértékelése

Az érzelmi blokkjaink elengedve örömteli és boldog életünk lehet.
Az érzelmi blokkjaink elengedve örömteli és boldog életünk lehet.

A boldog embereket a legegyszerűbben az önértékelésük révén lehet elkülöníteni az emberek tömegeitől. Elkerülik a drámákat, mert a mindennapjaik sokkal értékesebbek számukra, mint hogy fájdalommal és áltörténésekkel töltsék meg.

A boldogság egy közösségi élmény, ezért adnak másoknak, amikor lehetőségük adódik. Az adás törvénye nagyon egyszerű. Azt kapod vissza az élettől, amit te magad is adsz.

Lehet, nem attól kapod vissza, akinek adod, de ami körbe megy, az körbe ér. A bőség szemlélet a boldog emberek számára természetes, s pont ezért képesek adni, mely a gazdagság alapja is.

A boldog emberek nem vakok, bátran mondanak nemet, amikor az szükséges. Aki gyorsan ad, az kétszer ad. Nagylelkűség nem jelenti azt, hogy mindenem elajándékozom. Jut és marad is, akkor mindenki jól jár.

A boldog emberek önértékelése nem kötődik sikerhez vagy kudarchoz. Egyszerűen megtanultak veszíteni, elfogadni azt a tényt, hogy időnként nem úgy sikerülnek a terveik, ahogy elképzelték.

A prioritásaiknak maximálisan elkötelezettek, ezért nem csak pár tényezővel foglalkoznak az életükben, hanem mindennel, amihez bármi közük van. Mert ami az életük része, az számokra érték is, ami törődést igényel.

 

A boldog emberek az életet választják

Vörös lilliom
Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Mt 6.28-29.

A boldogság kapcsán gyakori kérdés, mi a fő hajtóereje a boldog embereknek, aminek révén annyi mindenre jut az erejükből. Talán az első, hogy az eredményekre összpontosítanak a népszerűség helyett. Nem érdeki őket az, ki mit gondol róluk. Vannak céljaik, s annak irányába haladnak, s minden mást figyelmen kívül hagynak.

A jelenben élnek, s nem foglalkoznak a múlt sérelmeivel és bántódásaival. Egyszerűen elengedték a múlt sérüléseit, mert az eltávolítja őket mindattól, amit igazán szeretnének.

Mindig hagynak időt az élet apró örömeire, egy virág megcsodálására, egy naplemente megnézése. Megadják maguknak mindazt, amire szűkségük van. Úgy értem mindent, nem csak annyit, hogy tovább tudjanak vegetálni.

Tudatosan választanak a megannyi lehetőség közül, ami az életükben felmerül, ezért azt az életet élik, amit éni akarnak, s nem elégszenek meg azzal, ami úgy összejön. Minden olyan történetnek búcsút intenek, ami nem megfelelő számukra.

Az életüket jelentőségteljes tevékenységekre fordítják, kihozzák magukból a maximumot. A boldog élet nem jelen láblógatást, naphosszat henyélésről. Tevékeny életet jellemzi a boldog embereket.

A boldog emberek KIHÍVÁSAI

Éber kutya
Az éberség nyitott és a tudatos gondolkodástól (agyalástól) mentes jelenlétet jelent

Az életünk tele van olyan hatással, melyek minden áron el akarnak téríteni minket a kitűzött céljainktól. Ezen hatásoktól a boldog emberek sem mentesülhetnek. Egyszerűen nem lehetséges. Ezért a boldog emberek tudatosan ápolják a pozitív életszemléletüket.

tudatos változás és alkalmazkodás nem egy megkerülhető feladat. Tele van az életünk kihívásokkal, amik újabb és újabb megoldásokat és azok megvalósítása néha nem kevés munkát igényel. Felvállalják a kihívásokat, mert ezek lezáratlan helyzeteket eredményezhetnek az életükben, amire semmi szükségük.

lelki okok feloldása

A boldog emberek pontosan tudják, hogy a gazdagság belső érték, s semmi köze a vagyonhoz, a másoknak kifelel mutatott jelképekhez, melyek rengeteg érzelmi kihívást okozhat. A tapasztalatok megszerzésére költenek, mert azok emléke egy életen át velük lesz.

Ami talán nem meglepő, minden boldog ember tudatosan ügyel az egészségére, mert egy beteg test túl sok kihívást tartogat magában ahhoz, hogy az ember a boldogságot zavartalanul átélhesse.

Boldogok emberek barátsága

A barátom az, aki ismeri hibáim és erősségeim, s ezzel együtt elfogadja az életem.
A barátom az, aki ismeri hibáim és erősségeim, s ezzel együtt elfogadja az életem.

Madarat tolláról, embert barátjáról, mondja a mondás, és ez a boldog emberekre kiemelten igaz. A boldog emberek látják mindennek az értéke, s pont ezért folyamatosan kifejezik a tiszteletüket és a hálájukat. Ez egy egyszerű mentális szokás, mely a boldogságnak nem csak eredménye hanem oka is egyben. S erre az érzelmi és mentális alapra építik rá az emberi kapcsolataikat.

Ápolják az emberi kapcsolataikat, ami egyúttal törődést és odafigyelést is jelent. Pontosan értik Antoine de Saint-Exupéry örök érvényű mondatát:

Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért,
amit megszelídítettél.

A boldog emberek, mivel minden fontos tényezőre figyelemmel vannak, szerető környezetben élnek, ami nem csak maguknak őrizgetnek, hanem megosztják mindazokkal, akiket barátjuknak választanak.

A boldog ember nem terheli az életét és a barátaikat sem olyan történetekkel, melyek egyszerűen nem működnek. Pontosan tudják, mikor jön el egy történet kapcsán az elengedés ideje, amikor valaminek már nincs értelme.

Mivel szem előtt tartják a mulandóságot, s pontosan tudják, hogy a múlt már soha sem jön vissza, s igyekeznek lezárni mindent a múltjukban. Ahogy egy kedves barátom mondta, ahol sok a nyitva marat ajtó (a lezáratlan történet), ott nagy lesz a huzat (sok lesz a kihívás).

A gazdagok mindennapi szokásai

Forbes borító
Ha gazdag akarsz lenni, azért át kell lépni a korlátaidat.

Az amerikai Forbes magazin 2013-as felmérése szerint a Földön 31.680.000 olyan ember volt, aki éves szinten legalább 160.000 dollárt keresett, ami durván 43 millió forint jövedelmet jelent. Ezen emberek közül megkérdeztek 233-at, hogy hogyan élnek, mik a jellemző hétköznapi szokásaik.

A kapott eredményeket összevetették 128 olyan szegény ember válaszaival, akiknek nagyon kevés volt a jövedelme, s nem volt sem megtakarítása, sem vagyona. Meglepő eltéréseket vettek észre. Másfél tucat olyan szokást találtak, melynek gyakorisága karakteresen eltért.

  • Feladatlista volt az első jellegzetes eszköz, mely a gazdagok 81 %-a számára napi eszköz volt, míg a szegények közül csak páran használták.
  • Munka előtt három órával felkelni nem túl vidám elképzelés, de ez is jellemző a gazdagokra, bármennyire is meglepő. Habár a boldog emberek kapcsán láttuk, a boldog emberek is nagyon tevékenyek.
  • Közlekedés közben hangos könyvet hallgatni vagy olvasni, azaz képezni magukat egy gazdag embernek teljesen természetes. Majdnem minden gazdagnak sajátja volt a folyamatos önképzés. Egyszerűen nem megkerülhető.
  • kapcsolatépítés sem meglepő tulajdonsága a gazdagoknak. A boldog embereknek is sajátja, s külön hangsúlyt is helyeznek rá. Talán nem véletlenül.
  • Talán az előzőekből kitűnik, hogy a gazdagok zömének a vetés és aratás törvénye nem kérdés. Pontosan tudják, hogy csak a cselekedeteik azok, amik meghatározzák a sorsunkat és az életünk minőségét.
  • Pont a fentiekből adódik, hogy a gazdagoknak céljaik vannak, amiért akár hosszabb távon is képesek fókuszálni és sikeresség gátjait kiiktatni az életükből.
  • ami szerintem a felsorolás kapcsán már nem is lep meg senkit, a gazdagok nagyon figyelnek az egészségükre, rendszeresen mozognak, kerülik a gyorséttermi kajákat.

A felsorolás nagyon hasonlít a boldog emberek szokásaira…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.