Erősségeink kihívásai

A sikerünk záloga, hogy képesek legyünk az erősségeinkből kihozni a legtöbbet. Az egyéni önfejlesztés során azt is érdemes ehhez hozzávenni, hogy milyen árnyoldalai vannak annak, ha az alapvető tulajdonságainkat túlhangsúlyozzuk.

Alakítjuk az életünket, ahogyan látjuk azt. Az új képek új világot szülnek.
Alakítjuk az életünket, ahogyan látjuk azt. Az új képek új világot szülnek.

Amikor a gazdasági elemzések során el kezdjük felmérni egy cég vagy egy vállalkozás erősségeit, akkor pontosan azokat a pontokat fogjuk feltárni, aminek révén sikeres lehet. Ez egy klasszikus SWOT analízis első lépése és ez az, amire egy gazdasági döntést alapvetően meg szokás alapozni.

személyiség SWOT analízise során sok minden megoldást ugyan csak az erősségünkre tudunk alapozni, mely a személyiségfejlődés eszközeit is meg fogja határozni. De sosem szabad elfeledkezni az arany középút igazságáról. Mindennek létezik az az állapota, ami már nem jó, amikor egy tulajdonság túlhangsúlyozása már árt, s nem használ.

A személyiségünk alapproblémája

A 4 vérmérsékleti tipus ismerete lehetővé teszi azt, hogy tudatosan formáljuk az életünket.
A 4 vérmérsékleti típus ismerete lehetővé teszi azt, hogy más szemmel nézzünk erősségeinkre és annak kihívásaira.

A személyiségünk olyan, mint egy szem. Mindent lát kívül, de önmagát igazából nem látja. A kihívással teli helyzetek és a személyes visszajelzések adnak egyfajta tükröt, de nagyon nehezen vesszük észre azokat a pontokat, ahol a személyiség túllép egy határon.

Első olvasatra ez úgy tűnhet, hogy csak a határozott kolerikusak képesek ilyen jellegű hibákat elkövetni, de mind a négy személyiségtípusra igaz ez a megállapítás.

A tudás kihívásai

A mai világban bármerre is forduljon az életünk iránya, egy dolgot tuti nem kerülhetünk el, és az a tanulás.
A mai világban bármerre is forduljon az életünk iránya, egy dolgot tuti nem kerülhetünk el, és az a tanulás.

Amikor az ember elkezd tanulni, a tudásának egyes foghíjait fedezi fel. Pontosabban az oktatás során újabb és újabb területeket fedez fel, amikkel kapcsolatban új dolgokat kell megtanulnia.

A tudás megszerzésének van egy olyan pontja, amikor képesek vagyunk rálátni arra, aminek révén a tudásunk teljesebbé válhat.  Mert kialakult már az a fajta rálátásunk a témakörre, aminek révén a hiányosságainkat is képesek vagyunk érzékelni.

A gond mindig akkor merül fel, amikor egy részterületben elmélyedünk, és nem látjuk át az egész rendszert és azt hisszük, hogy mindent tudunk. Ekkor kaphatjuk az igazán nagy pofonokat az élettől, mert olyan kihívások elé kerülünk, amihez semmilyen információval korábban nem rendelkeztünk.

A tapasztalat kihívásai

Aki eleget tud, de még nem élt át elég krízis, az nem elég tapasztalt és szerény.
Aki eleget tud, de még nem élt át elég krízis, az nem elég tapasztalt és szerény.

Ki minél többet tud, és ki minél többet tapasztalt, annál felkészültebb.

Általában.

A gond mindig akkor történik, amikor az ember már elegendő tapasztalatot gyűjtött egy területen ahhoz, hogy ne rettenjen meg egy újabb kihívástól, viszont nem találkozott még elegendő nehéz feladattal ahhoz, hogy egy nehezebb helyzetben segítséget kérjen. Sok megoldott helyzet könnyen elbizakodottá tehet, míg sok kudarc elbizonytalaníthat bennünket.

Természetesen alkatfüggő is hogy ki milyen helyzetekbe fut bele, de aki hirtelen nagyot akar ugorni, az lehet, hogy mély szakadékban kezd el megtanulni repülni.Nem egy olyan embert láttam az életem során, beleértve magamat is, aki egy viszonylag jól működő életet rövid idő alatt kénytelen volt lecserélni egy sokkal nehezebb helyzetre.

Amikor a személyiségünkben felhalmozott tudástára felmondja a szolgálatot, az felér egy hajótörés tapasztalatával. Az ilyen katasztrófák érzelmi töltése és hatása nagyban hasonlatos egy természeti katasztrófa túléléséhez. Abban a szerencsében volt részem, hogy jó pár olyan emberrel találkozhattam személyesen, akik az életük egy pontján szembekerültek az életük korlátaival. S a történtek után talpra álltak, s az életük erőteljes fordulat vett.

lelki okok feloldása

Egyedül talpra állni nagyon nehéz

A kudarcnak is van egy íze, s aki nem szokott hozzá, az nehezen tud túlnőni rajta.
A kudarcnak is van egy érzete, s aki nem szokott hozzá, az nehezen tud túlnőni rajta.

A szomorú tapasztalatom azt mutatta, s ebben sok más szakember véleményével megegyezően gondolkodom, hogy egy nehéz helyzetből egyedül nagyon kevesen képesek felállni (nekem sem sikerült).

  • Láttam embereket menekülni,
  • láttam embereket benne szenvedni ugyanabban a történetben és
  • láttam talpra állni embereket több évnyi reménytelen szenvedés után.

Akik képesek voltak talpra állni, volt egy nagyon fontos közös tulajdonságuk. Függetlenül attól, hogy egyéni erőfeszítéseik által, vagy másokra támaszkodva érték el. Zsigereikig hatoló módon bennük volt a változásra való igény, mely alázattal és elkötelezettséggel párosult. Ezek nélkül érdemi változás nem nagyon szokott bekövetkezni egy ember életében.

Aki csak arról beszél, hogy szeretne változni, annak pontosan ennyi fog történni az életében. Aki viszont felvállalja a változások nehézségeit is (vele járó kellemetlen tapasztalatokkal együtt), az érdemben meg tudja változtatni az életét.

Megértésünk kihívásai

Aki egy helyzetben csak a rosszat látja, az nem tud túlemelkedni a nehézségeken.
Aki egy helyzetben csak a rosszat látja, az nem tud túlemelkedni a nehézségeken.

A megértésünk ott kezdődik, hogy mennyire vagyunk képesek megbízni önmagunkban, a környezetünkben és a körülményekben. A félelem és a bizalom kizárja egymást és teljesen különböző valóságot eredményez.

Aki fél, a szenvedés poklát vonzza be. A félelem hatására minden kihívás drámaivá válik, minden helyzet kétszer olyan nehezen oldható meg, s az emberek támogatása is sokkal nehezebben tud hozzánk elérni.

A szufik, az iszlám világ misztikusai azt mondják, hogy a félelem vadítja meg az embereket, ami nagyon találó. A félelem hatására az ember tényleg úgy kezd el viselkedni, mint egy riadt vad, kit a rettenet űz.

Ha elkezdünk bízni önmagunkban, a világban és az emberekben, az életünk egyszerűbbé válik. Mert az emberek elkezdenek megbízni bennünk, s nem veszik át a félelmünket és a bizonytalanságunkat. Amikor az emberek megnyílnak felénk, képesek megérteni, mivel küzdünk, s pont ezért sokkal hamarabb képesek megadni nekünk azt, amitől egyszerűbbé válik az életünk.

Az összeesküvés elméletek, a mások okolása, folyamatosan gerjeszti a félelmet. Ez nem azt jelenti, hogy ezek nem léteznek, vagy nem létezhetnek, hanem azt, hogy az ezekkel való törődés csak bonyolítja az életünket, de valódi megoldást nem ad a problémáinkra.

 

A felismerések ereje

Az életem egy időszakában képes voltam mindent a végletekig bonyolítani. Volt egy barátom, akinek végtelenül hálás lehetek, mert nem egy alkalommal szembesített egy mondattal, mely a gondolkodás alapjait tette le számomra.

A világ egyszerű az egyszerűeknek és bonyolult a bonyolultaknak.

Ez a mondat látszólag szembe megy a Békés harcos első alapelvével, de valójában ez a gyakorlatias alkalmazása annak. Mindazon tényező, amit nem vagyunk képesek érzékelni és befolyásolni, azt körülménynek tekintjük, amivel igazából semmilyen érdemi dolgunk nincs. Az egyetlen dolgunk annyi, hogy a körülményekhez illeszkedő módon rendezzük az életünket.

Én rengeteget harcoltam azért, hogy az emberek elsődleges reakciója megváltozzon velem kapcsolatban. Ma már tudom, hogy ehhez csupán magamat kellett átformálnom.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.