Isten szeretetének megélése

Isten szeretete életünk legerőteljesebb erőforrásainak egyike. De ennek megtapasztalásához a vallás nem feltétlen szükséges

pópák egy lépcsőn állva
A vallás nem azonos az Istenbe vetett hittel. Aki ezt nem tudja, az Isten nevében rengeteg fura dolgot művelhet

A vallás az egyik legismertebb és legősibb önismereti folyamat. Aki hisz Istenben, annak az életében biztosan lesz egy különleges dimenzió, mely hatalmas inspiráció forrásává válhat. És egyúttal hatalmas bajban is lesz (velem együtt), mert Isten jelenléte az életünkben nem attól függ, hiszünk-e Istenben.

Sokan, sokféle dolgot mondanak Istenről, s olyan ellentmondások vannak még az egyes emberek által elmondott megközelítések között is, hogy ember legyen a talpán, aki képes ezen a káoszon keresztül tisztán látni.
Nem akarom a mai napig tartó, több száz éves hitvitákban kimondani a tutit. Egyrészt amit 2000 év alatt nem sikerült, azt szerintem már sosem lehet. Másrészt mert az én meggyőződésem az, hogy nincs abszolút igazság, maximum pillanatnyi megélés. De a mintázatok ettől még felismerhetőek és hasznosíthatóak az életünkben.

Buddhista a keresztény gyógyítónál

Ha azt hiszed, hogy a környezeted irányítani akar a bűntudat keltésével, akkor többnyire igazad van.
Ha azt hiszed, hogy a környezeted irányítani akar a bűntudat keltésével, akkor többnyire igazad van.

A vallási falakkal akkor szembesültem tapinthatóan, amikor egy keresztény szellemű gyógyító emberrel hozott össze a sors 2010 nyarán. Erőtlenség és céltalanság jellemzett, “túl voltam” egy igen viharos kapcsolaton, és úgy egyébként is rá akartam nézni arra a katyvaszra, amit a saját életemnek tudhattam. S egészségileg sem voltam épp túl jó passzban.

A keresztény gyógyító azzal az instrukcióval volt felvértezve, hogy a bűnbocsánat nélkül nem lehetséges a felszabadulás és gyógyulás sem. Nem voltam hajlandó elrebegni egy bűnbocsánatért esedező keresztény imát.

Az érzéseim ezerrel tiltakoztak ellene. Tiszteltem annyira az embert, hogy nem játszottam el azt, hogy komolyan gondolok egy ilyen cselekedetet, miközben egy marhaságnak tartottam.

Elnézést, én is emberből vagyok, hibákkal, egoval (önérzettel), s nem kevés elképzeléssel és ítélettel. S akkortájt még nagyon fafejű voltam.

Picit még beszélgetett velem, időnként visszatért a bűnbocsánat kérdéskörére, de én hajthatatlan voltam, így dolgom végezetlenül távoztam tőle.

A szavaink és a tetteink ellentmondása

A dolog viszont nem ettől volt érdekes. A saját szempontrendszere alapján ő jó pár dolgot megmért (lengyel pálcát használt), amiből az jött ki, hogy én egy jó ember vagyok. Követem az Isten útját, szeretet van bennem, és hasonló nagyszerű dolgokat is kimutatott. Miközben meg váltig állítottam, hogy templomba nem járok, Istenben nem hiszek (lévén elkötelezett “buddhista” vagyok).

Nem picit forgatta a fejét, s értetlenül állt a helyzet előtt. Én meg attól éreztem magam szarul, hogy utaztam vonattal 150 kilométert, majd a vasútállomástól még gyalogoltam majd 8 kilométert, mert nem volt pénzem a helyi járat jegyére.

Isten jelenléte az életünkben

Aki a bevezető után megrökönyödik azon, hogy én “buddhistaként” hogyan merek “egy ateista szemszögéből” Istenről véleményt formálni, az szerintem nem érti az Isten létének a lényegét. Másrészt aki azt hiszi buddhistaként, hogy aki hisz Istenben, az ne nevezze magát buddhistának, az sem igazán a lényeget ragadta meg Isten kapcsán.

Isten a létezés forrása

A fenti két mondat pontosan azt mutatja meg, amit a legtöbb ember, köztük sokáig magam is, alapvetően félreértenek Isten létével kapcsolatban. A Bibliában két definíciót találhatunk Istenre. Az elsőt Mózes kapja Egyiptomban, amikor Isten elhívja Izrael népének vezetésére:

“Vagyok aki vagyok” 2Mózes 3,14

lelki okok feloldása

A fordítás nem adja vissza az arámi nyelv egy igen fontos jellegzetességét. Az arámi nyelv nem ismeri az idő fogalmát. Ugyanúgy mondja el a jelen történéseit, mint a múltat és a jövőt. Tehát a mondat a múltra és a jövőre is vonatkozik. Tehát: az Isten lényege maga a létezés.

Isten megismerése

Az Istent, mint létezőt kereső szemlélet a keresztény misztikának is része: Aquinói Szent Tamás alapvetően a megismerésre és a megértésre építve 5 utat mutat be Isten felfedezéséhez.

Aki ismeri és értékeli a kelet és a nyugat tudását is, az egy nagyon fontos észrevételt tehet Aquinói Szent Tamás munkássága kapcsán. Pont azon helyeken találja meg az Isten létének szükségességét, ahol Buddha mindig elkerülte a határozott véleményalkotást.

A megértés módszerének pont az Isten léte vagy nem léte az egyik Gödeli kérdése. Isten léte vagy nem léte ugyanis nem dönthető el a megismerés vagy megértés révén.

Isten a szeretet

A Bibliában van egy másik Isten definíció is, az Újszövetségben, János első levelében.

“Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet. Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk.” 1Jn 4.8-9

Ebben az idézetben Isten párhuzamba kerül az ismerettel, az élettel, a szeretettel, önmagunkkal és Jézussal.

Isten szeretetének átélése

Roger Testvér idősen
A szerény és alázatos, az Istenre hagyatkozott élet törékeny és esendő.

Korábban abból indultam ki, hogy szeretni egyenlő elfogadni. Egy gondolatkísérlet erejéig tekintsünk el attól az alapvető elvi kérdéstől, hogy Isten létezik vagy sem. Kiindulási alapként fogadjuk el azt , hogy Isten létezik és szeret minket. S nézzük meg azt, mi következik mindenből.

 

Ha Isten létezik és szeret minket, akkor Isten támogat és elfogad bennünket. Az Istenre való hagyatkozás hatalmas erővel fog minket támogatni anélkül, hogy ezért bármi egyebet tennünk kéne. Az Istenre hagyatkozás az életünk alapjává (támaszává) válhat. Mivel Isten (=létezés) hatalma és ereje végtelen, érdemes nekünk is viszont szeretni s hálásnak lenni.

A hála és az öröm sokkal nagyobb erővel bír, mint az érzelmek és elvárások által beszennyezett szeretetteli érzések. Így megközelítve az Istenre hagyatkozást sokkal nagyobb erőt és bátorítást ad, mint avval sokkolni mindenkit, hogy Jézus meghalt értünk a kereszten, s ezért nekünk HÁLÁSNAK KELL lennünk, hogy el ne kárhozzunk.

Jézus életem, erőm, békém

Van egy nagyon régi zarándokének, melynek kapcsán Isten jelenlétét én nagyon sokszor megtapasztaltam. A taizé közösségek egyik kedvelt dala ez, mely a bennünk meglevő Isten felébresztésének nagyszerű eszköze. Ez a zarándokének kifejezi azt a fajta Istenre való hagyatkozást, mely megtartja az életünk. Ennek hatalmas ereje tud lenni.

Az ének teljesen megfelel az előzőekben taglaltakkal, s alkalmazza azt a gondolatot, hogy egy keresztény embernek Jézus a legfontosabb.

“Jézus életem, erőm, békém;
Jézus társam s örömöm;
Benned bízom, Te vagy az Úr,
már nincs mit félnem, mert bennem élsz,
már nincs mit félnem, mert bennem élsz.”

A neten nem leltem egy olyan magyar nyelvű felvételt sem, ami igazán visszaadná az ebben a dalban lévő igazi erőt (németet találtam). Rengeteg olyan magyar nyelvűt találtam viszont, ami számomra nem adja vissza a megváltás misztériumát, s ami miatt sok évvel ezelőtt úgy éreztem, semmi keresnivalóm egyetlen keresztény közösségben sem.

Az út, az igazság és az élet

A dal szövegében egy szó nem esik Istenről. A szöveg Jézus felé kifejezett háláról szól, mely annak felismeréséből táplálkozik, hogy Jézus és Isten egymástól elválaszthatatlan. Ennek kapcsán szokták idézni Jézus szavait.

Erre mondják azt, hogy forró a pite. És nem kicsit… Nagyon. Ezek alapján egy keresztény ember számára Jézus a tanító. Ő a szeretetben (elfogadás állapotában) van, s általa Isten jelen van, s ő is jelen van az Istenben. Egymástól nem elválaszthatóakká váltak.

Ez pontosan az a gnosztikus szemlélet, ami miatt a 3. században emberek ezreit égették meg. Emlékszünk még Madách homousion vagy homoiusion vitájára? Amit fent vázoltam, azt tekintették eretnek megközelítésnek, s a mai keresztény megújulási mozgalmak pont ugyanezt hirdetik.

Kulcs Isten (önmagunk) felfedezéséhez

Tehát odáig jutottunk, hogy

“a cselekvés, a cselekvő és a cselekvés tárgya egy”.

Ole Nydhal portré 70 évesen
Az öröm és a boldogság egy hetven éves embernek is osztályrésze lehet, Istenben való hittel, s nélküle is.

Bocsánat, ez a mondat nem Istenről szól, s nem is a Bibliából való. Láma Ole Nydahl, dán származású, tibeti buddhizmust tanító ezzel a mondattal mutatja be a teljes megvilágosodás állapotát, pontosabban annak egyik megközelítési módját, amit Mahamudrának vagy Nagy pecsétnek hívnak.

Meghagyom mindenkinek a szabadságát, hogy ezekből a gondolatokból tényleg messzemenő következtetéseket vonjon le. Nem akarok senkit ebben befolyásolni, mert innen két egyenértékű következtetést is le lehet vonni, melyek pontosan ellentétesek egymással.

Ez is jelzi azt, hogy ez az egész kérdéskör göddeli (nem eldönthető). S ezért is írtam azt, hogy tegyük fel egy gondolatkísérlet erejéig, hogy Isten létezik. De a történet itt még mindig nem áll meg. Választhatom mind a kettőt, az igazi kihívást igazából nem Isten létének vagy nem létének kérdése okozza a legtöbbünk számára.

Egyén útkeresése ellenszélben

Sokan vannak, akik a fenti kérdéssel kapcsolatban határozott véleményt képviselnek, s ezt mindenki mással is meg szeretnék osztani. Akit nem lehet a bűntudatkeltéssel irányítani, s ennek következtében kilóg a sorból, és nem hajlandó megérteni a “leckét”, annak extra tapasztalatok is megadatnak az emberi  közösség részéről.

Kiközösítik, magára hagyják és nehézségeket gördítenek az útjába. De ezek a “nevelő” célzatú reakciók már a végletes megoldások közé tartoznak. A legtöbben még ezek lehetőségétől is megrettennek, s visszaállnak a sorba. Önként és dalolva. Arra persze senki nem hívja fel az embereknek a figyelmét, hogy a sorból kiállás nélkül senki nem lehet önmaga. Aki beáll a sorba, az igazából önként vállalja, hogy tovább építi a társadalmi falansztert.

Az önismeret belső út, érdemes azt nem kiteregetni

A Szent Pál Akadémiának az egyik hallgatójával beszélgetve szóba került a buddhizmus. Minden gondolkodás nélkül, egyből rávágta, hogy az egy nagy hülyeség. Még egy idézetet is felhozott Pascaltól:

“aki nem hisz Isten létezésében, és kiderül, hogy mégis van, az megszívta”.

A hölgy érzelmekben gazdag kirohanásának pillanatában azt éreztem, hogy nem vezet túl sok jóra, ha a kijelentés másik oldalát megmutatom neki. De ennek a történetnek van egy olyan oldala is, amit nagyon kevesen mernek maguknak bevallani:

Ha valaki hisz Istenben, és kiderül az, hogy nincsen, az homokra építette a házát, és ugyancsak megszívta.

Mert olyasmitől várja a megváltást, ami történetesen nincsen.

A formális logika értelmében, ha az eredeti gondolat igaz, akkor a megfordítása is az. Ez független attól, hogy Isten léte kapcsán van-e bennem egy érzelmi döntés, mely alapján én elfogadok kijelentéseket igaznak, vagy sem.

Természetesen a fenti gondolatból az is következik, hogy amennyiben Isten létét nem kalkulálom bele az életembe, akkor avval minden döntés teljes felelősségét is a nyakamba veszem. Ezáltal az utolsó lehetőségtől is megfosztom magam, hogy kifele, másokra mutogassak.

Egy iránymutatóm viszont van az élethez, ami az egész történet bemutatásának méltó lezárása lehet szerintem. Újra Ole Nydahlt fogom idézni:

Nem a külső dolgok tesznek minket boldoggá, hanem a dolgokhoz való hozzáállásunk.
Ha nincs bennünk nyitottság, akkor a legvonzóbb társ szépsége is megfakul, és a legörömtelibb dolgok is unalmassá válnak.

S a fenti gondolatokat mindenki bátran végig gondolhatja, mennyire vonatkoznak őrá, s mennyire nem.