Másokhoz mért önértékelés

Ha lépésről lépésre emeljük a lécet, bármit elérhetünk.
Ha lépésről lépésre emeljük a lécet, bármit elérhetünk. Forrás: http://loler.hu/

Az önértékelés nem a mi véleményünket tükrözi, hanem mindazon képek összességét, amit az életünk során ránk vetítettek. Ezen tapasztalatok egyik forrása az elért sikereink és eredményeink, illetve az a megbecsülés, amit ezek révén megszereztünk.

A sikernek viszont van egy olyan formája, mely nagyon romboló hatású tud lenni. Az, mely a versengésre épül. Rengeteg ember életét keseríti meg, ha másokhoz mért önértékelés mintája alapján állandó versengésre kényszerül (elismerésért, figyelemért stb). Mert a verseny megöli az egyéniséget:

  • Csak akkor azáltal lehetünk egy ilyen helyzetben sikeresek, ha részt veszünk a versenyben;
  • Ha nem győzünk, akkor nem lehetünk sikeresek, s nem kaphatjuk meg azt, amire érzelmileg szükségünk van;
  • Aki nem vesz részt a versenyben, azt nem is értékelik semmire;
  • Ezeknek következtében a emberek zöme vesztessé válik;

S mellékesen nem vállalhatjuk fel a nehézségeinket sem, mert az a gyengeség jele. Ami által elvágnak minket a változás lehetőségétől is.

A családtól jövő értékelés

Amikor a testvéreket, unokatestvéreket egymáshoz méricskélik, s megítélik a rokonok, akkor pont ezt a mintát erősítik. Én nagyon együtt tudok érezni mindenkivel, aki csak a versengésben tudja magát sikeresnek érezni. Mert a valódi értékek ezen emberek számára nagyon messze kerültek az életüktől.

Én a lelkem mélyén sírok, amikor egy szülő örül annak, hogy a csemetéje nem tud veszteni, mert pont ez a képessége adja meg számára azt a sikert, amire vágyik. Az ilyen élet idővel ki fog üresedni menthetetlenül. Mert nem lehetünk mindig a legjobbak, s másodiknak lenni egy ilyen ember számára maga a totális bukás.

A túlértékelt énkép

Mindenkinek van a környezetében szimpatikus és kevésbé szimpatikus ember. Ez elkerülhetetlen. Amikor egy családban vagy egy más jellegű közösségben egy-két tulajdonsága miatt valakit kiemelnek, azáltal mindenki sérülni fog.

Akit mások elé helyeznek, annak egy hiányos önbecsülése lesz, mert csak azt fogja látni, amiben jó. A hibáira nem lehet rámutatni, mert automatikusan menekülni fog a kritika elől az őt támogatóhoz. Ennek következtében nem fogja megtanulni, hogy hogyan tudja magát megvédeni, mindig külső támogatásra lesz ráutalva. Felnőttként ő lesz az, aki minden alapvető pofonba többször is bele fog futni, mert nem tudja, melyik konfliktusba érdemes beleállni, s melyikbe nem.

Az alul értékelt önkép

Akit mások erőssége miatt elmarasztalnak, az nem fogja tudni igazából, hogy mik az ő valódi erősségei. Mivel olyan célokat tűznek ki számukra, melyek nem testhezállóak. Mivel hamis mérce alapján akarják terelni az életben, rendszeresen kudarcok fogják érni, s nem tud érdemben fejlődni sem abban, amiben jó.

A klasszikus példa az izgő-mozgó gyerek, akit folyton avval nyaggatnak, hogy miért nem tud nyugton a sarokba leülni és játszani, mint a másik. Ha esetleg a gyerek sokrétű személyiség, vagy a szülők elvárásrendszerei nagyon eltérőek egymáshoz képest, akkor gyakran egymással ellentétes dolgot is elvárnak tőle, amitől egy gyerek garantáltan össze fog zavarodni.

Egy személyes példa

Felejtsd el a divatokat. Légy önmagad! Az egyenes út az egyediséghez.
Felejtsd el a divatokat. Légy önmagad! Ez az egyenes út az egyediséghez és sikeres élethez.   Forrás:http://felsofokon.hu

Én természetemnél fogva szemlélődő típusú vagyok, de ehhez nálam hatalmas mozgásigény társul. A kétkezi munka viszont soha nem kötött le igazán, míg a kereszt szüleim kisöccse igen tehetséges volt a kétkezi munkában (együtt nőttünk fel kisgyerekként, egy évvel volt idősebb nálam). Folyton azt hallgattam gyerekként, hogy én milyen kétbalkezes vagyok.

Később ezen tudtam javítani, de egy ilyen összehasonlításon alapuló énkép hatásait felülírni nem volt túl örömteli és egyszerű. Mai napig, ha kétkezi vagy fizikai munkáról van szó, édesanyámmal az a megállapodás, hogy magamra hagy (dolgozom az épp aktuális körülményeimmel).

Azt szerintem mondanom sem kell, hogy sokáig nem éreztem értéknek azt az érzékenységet és a szemlélődést, mely a két fő erősségem és támaszom a coaching munkám során.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.