Minden meditációs rendszer két fő pontja a testtartás és a légzés. Aki ezt nem tudja, annak felesleges a meditációval foglalkozni. Ennek segítségével lehet minden korábbi mintázatunkon átlépni, azokat felülírni.
Sokan bele is fásulnak a meditációba, mert nem látják a meditáció ezen aspektusait. Ezért a jógaórákon azzal szokás kezdeni az oktatást, hogy megtanítják az egyenes hátú ülőtartást (mondják vadzsraülésnek is).
A meditációs tartásról azt mondják – főleg a kezdő meditálóknak –, hogy minden valódi meditációs gyakorlat alapja. Azzal rémisztgetik a meditációval ismerkedőket, hogy aki ezt nem tudja megcsinálni, annak esélye sincs a valódi meditációra.
Ez a fajta ülő tartás, megfelelő gyakorlás után, olyan belső állapotot eredményez, mely a belső folyamatainkat könnyebben kezelhetővé teszi. Ennek hatására könnyebb a meditáció második lépését meglépni, az éberség és elengedés folyamatán végigmenni. De ez a gyakorlásnak csak az egyik lehetséges támasza, s nem megkerülhetetlen, abszolút alapfeltétele.
A 7 pontú meditációs ülés
Az egyik tradicionális leírás az alábbi fő pontokat fogalmazza meg vadzsra ülés kapcsán:
- Egyenes hát.
Ennek segítségével az ember izmai egy picit ellazulnak, s önmagában már ez is sok feszültség eltávozását teszi lehetővé. - A kezek az ölünkben vagy a térdeinken pihennek.
A második lényegi pont a nyitott testtartás. Engedjük meg a kezeknek és a vállaknak is, hogy ellazuljanak. - A könyökök nem érnek a testhez, hanem lazán a test mellett helyezkednek el.
Ennek értelme, hogy a test merev tartását megelőzzük. - A fejet picit megbillentjük előre, mintha a fej tetejénél lenne a test fellógatva.
Ez könnyebbé teszi a légzést, a fejbőr is ellazul, s a nyak is kiegyenesedik tőle. - Szemek nem mozognak, egy pontra magunk elé nézünk.
Ez a tudatunk kontrollálásának, a folyamatosan özönlő gondolataink lecsillapításának eszköze. Ezt nevezik egyébként shamata (tudat lecsendesítő) meditációnak. - Ajkaink összezárva, állkapcsunk laza, a fogak nem érnek össze, nyelvünk a fogak mögött a szájpadlást érintik.
Ez a belső egyensúlyunkat támogatja. A hinduk ennek kapcsán egy farkába harapó kígyót is emlegetnek, mely az energiarendszerünk körkörös áramlását írja le. Én itt ezt most nem boncolgatnám, mert a lényegi mondanivalómról elterelné a figyelmet. - A lábak keresztezve egymáson vagy egymás előtt.
Ez a testtartásunk támasza, sokban segíti a gerinc egyenesen tartását. Akinek nem megy, az vegyen egy magasabb és tömör ülőpárnát, s üljön törökülésben vagy szejzában (olyan, mint ha a sarkunkon ülnénk, csak a lábaink közt egy nagy tömör párna van).
A leglényegibb pontja a “meditációs” testtartásnak a stabil, egyenes hát. Fontos, hogy maga az ülés ne legyen merev, hanem a lehetőségekhez képest ellazult, s evvel együtt egyenes.
Meditációs testhelyzet kihívásai
Főleg a meditáció gyakorlásának az elején, vagy meleg száraz időben a meditációs testtartást felvenni nem túl egyszerű. Már a meditációs ülés legelején feszül zsibbad és fáj a test, s rengeteg érzés is a felszínre kerül.
Érdemes ekkor csak megfigyelni az érzéseink, s hagyni, hogy maguktól elmúljanak. Akár a testtartáson is lehet egy picit lazítani, kinyújtani a lábat, s figyelni a légzésünket. A légzés figyelése sokkal fontosabb egy kihívásokkal teli pillanatban, mint azon görcsölni, hogy nem megy a megkívánt testtartást felvennünk pontosan úgy, ahogy “a nagykönyvben meg van írva”.
Mozgó meditációk
Sok ülés elmerevítheti a testet, azért érdemes azt megmozgatni. Rengeteg olyan meditációs mód is van, amikor nem ülünk, hanem mozgunk. A járás ezek közül az egyik lehetőség, de ez lehet valamilyen kötött mozgásforma, mint a tánc vagy a jóga, de például az RSG végzése is ugyanazon agyi folyamatokat indítja el a fiatal lányok agyában, mint a meditáció.
A séta önmagában is nagyon jó figyelem fejlesztő gyakorlat. Ha nem a megszokott útvonalunkon, vagy egyenetlen felületen megyünk, akkor meg különösen. A spanyolországi el Camino zarándoklat lényege is pont ez, pont olyan, mint egy meditációs elvonulásd. Több száz kilométernyi séta állandó összpontosítás igényel, melytől a tudat állandó zakatolása egy idő után alábbhagy.
Ennek hatására elkezdjük a korábbi megszokásaink egy részét elengedni. Amint a tudat kezdi elengedni a görcsölést, megláthatjuk mindazt, ami körülvesz bennünket. Megelevenedik a világ, amiben élünk.
Ám a Camino nem való mindenkinek, mint ahogy a sok ülőmeditáció sem. Az önmagunk feladása komoly kihívások elé állítja azt, aki igazán önmagára akar találni. Aki imádja a kényelmet s a megszokást, aki ragaszkodik mindenhez, ami körbeveszi, annak a meditáció útja határtalan szenvedést fog jelenteni, s érdemi haszna nem lesz belőle