A siker mágikus összetevő

A mágia egyidős az emberiséggel, s olyan mértékben az életünk része, hogy szinte észre sem vesszük.

A fekete mágia egy ékes példája ez a középkori örgögábrázolása
A fekete mágia egy ékes példája ez a középkori ördögábrázolás

A mágia a középkor óta szitokszónak számít. Egy olyan bűnös, félnivaló, sátáni dolognak lett kikiáltva, mely egy hétköznapi, istenfélő embernek még a gondolatától is irtóznia kell mindentől. S minden olyan dologtól is,  ami csak kapcsolatba kerülhetett vele.

Ez lett a veszte a természettel szoros egységben élő embereknek, a füvekkel gyógyítóknak és mindenki másnak is, aki mert picit is eltérni az egyház tanításától.

Mindazok, akik a mágia közelébe keveredtek, vagy csak megvádolhatóak voltak ezzel, automatikusan az egyház által üldöztetés célpontjává válhattak. S ez a tendencia szinte egyidős a középkori, hatalommal rendelkező egyház kialakulásával. Már a háromszázas években, a Nicaiai-zsinat idején megjelentek az “eretnek tanokat” hirdetők szisztematikus üldözése.

A történetnek van viszont egy másik oldala. Minden gondolatban elképzelt, elismételt, azt rendszeresen felidézett képnek ereje van, mely a mágia legfőbb eszköze. S aki ismeri jó tudását, az tudja a rosszét is. Az igazán kíméletlen kérdés az, mi is a fekete mágia, s ki is műveli azt igazán. Többen, mint gondolni merné a legtöbb ember. Ezen alapul a legtöbb gazdagság, a legtöbb politikai hatalom, a vallás erejéről nem is beszélve…

A mágia 5 alapelve

A mutató ujj is egy mágikus eszköz, mely abba az irányba hat, amerre az ujjak mutatnak (3 például felénk!!!)
A mutató ujj is egy mágikus eszköz, mely abba az irányba hat, amerre az ujjak mutatnak (3 például a kéz tulajdonosa felé!!!)

A mágia 0. pontja: Minden olyan cselekedet, mely nem közvetlen a fizikai világra irányul, az a mágia eszköztárába tartozik bele. Függetlenül attól, hogy az adott cselekvést ki teszi, s az is, hogy milyen inditatásból.

A mágia eszköztere lehet mozdulat, gondolati kép, szó, ábra, vagy (többé-kevésbé) tudatosan felidézett érzés. De a mágia ereje ezektől kevésé függ.

A mágia 1. törvénye: A mágikus cselekedet a megfogalmazójára minden esetben hat. Elbűvölheti, határozottabbá teheti, álomvilágba ringathatja, vagy totálisan félre is vezetheti. Nem kell feltétlen a nevén nevezni egy tevékenységet ahhoz, hogy csináljuk. Attól még működik.

A szerelmes is a mágiát alkalmazza, amikor a szerelmére gondol, felidézi a képét, a bőrének az érintését, a szavainak a hanglejtését, a házát, a dekoltázsát, hogy mást ne is említsünk. A szerelem, a boldogság az életünk része, s koránt sem az ördög műve. Aki fél mások hatásától, az fél élni, s fél szeretni. Mely a mágiának való kiszolgáltatottság melegágya…

A mágia 2. törvénye: Mások mágikus tevékenysége csak akkor hat rám, ha azt beengedem.

Azért tud rám hatni mások szeretete, támogatása és öröme, mert megnyílok felé. Hiába vagyok őrülten szerelmes egy nőbe, ha nem nyílik meg felém (magyarul magasról tesz rám), abból nem lesz kapcsolódás, örömteli együttlét, és boldogságban megélt partnerkapcsolat.

Ezért hatott az középkorban az ördög szimbóluma is, mert az ártó erőktől való félelem az embereket fogékonnyá (nyitottá) tette az ártásra.

Ez a fekete mágia lényege: Félelmet kelteni, mely az ártás és az irányítás csatornáját megnyitja.

A mágia 3. törvénye: A nem tudatos mágia használat is hatást fejt ki, csak az ereje kisebb.

 

Gondoljunk a kisgyerekekre, aki meglát egy autót egy hason korú gyerek jelenlétében, s elkiáltja magát, hogy STOPPP!!!!.

Ez a rövid szó, s esetleg hozzá kapcsolódó kézmozdulat, elementáris erővel elszabadítja két óvodás gyerek között a versengés ördögét. A versengését, mely az én jobb akarok lenni késztetésén alapul. Többnyire a felnőtteket hidegen hagyja ez a könnyed játék, nagy ritkán zavarja, de a két kisgyerek véresen komolyan veszi. Mert a “mágikus” civakodás hatása alá kerülnek.

A mágia 4. törvénye: A mágia a  változó világra vonatkozik, ezért annak hatása is mulandó. S pont ezért minden mágikus hatás

  • átalakítható;
  • idővel az ereje gyengül;
  • megtörhető;
  • felülírható

Ez természetesen nem azt jelenti, ha egy mágikus tevékenységről nem tudunk, az nem is hathat ránk, de lehetséges az, hogy képes lehetünk a nemtudásunk révén spontán felülírni a múlt egyes lenyomatait, melynek a forrása mágikus is lehetett.

Szinte alig emlékszünk a gyerekkori kudarcainkra, a félelmeink és a szorongásaink forrására. Ennek ellenére sokunknak az életét a gyerekkori kudarcok emlékei ugyan úgy megkeserítik, mint akkor.

A mágia 5. (erő) törvénye: A másokra kivetített rituálék ereje a szuggessziótól, az elvárástól és a beleérző képességtől függ. Minden más csak “hókusz-pókusz”, mely a lényegről eltereli a figyelmet.

A rituálék, a kellékek, a szavak, a speciális (és természetesen titkos) instrukciók semmi mást nem szolgálnak, mint a szuggessziót, a siker érzetét növeljék. S persze minden olyan embert, aki ezen a területen nem rendelkezik elegendő információval, nyitottá tegyen a félelmei által.

A mágia hatásának egyszerű képe

A mágia alkalmazói csak arra várnak, hogy horogra akadjunk. :)
A mágia alkalmazói csak arra várnak, hogy horogra akadjunk. 🙂

A mágia semmi másról nem szól, mint keresi azt, aki ahhoz képes kapcsolódni. Mindenkinek az életében vannak olyan fogódzók, érzékeny pontok, amik révén az emberek irányíthatók. Ezek főleg a szexualitás és az egészség területéhez kapcsolódik.

lelki okok feloldása

Ezért is van annyi rémesebbnél rémesebb történet boszorkányokról és varázslókról, akik szexualitást is felhasználják a szertartásiakhoz, sokáig élnek, s minden történésnek és ismeretnek a tudói.

Keltve még több félelmet és kapcsolódási pontot azok számára, akikre a mágia hatását ki szeretnénk fejteni.

Ezért ezt a területet sok ember elkerüli (“nem is akar róla tudni”), ahelyett, hogy megértené az alapvető működését. Tudatosítanánk magunkban mindazokat a hatásokat, amelyek befolyásolják a döntéseink a meghozatalát.

A tudatlanság néha boldogít, de azt ne felejtsük el, hogy amit nem tudunk, az még létezik, s adott helyzetben be is nyomul az életünkbe.

A siker mágiája

A képek használata nem idegen a modern embertől sem. Üssünk fel bármilyen sikerrel kapcsolatos könyvet. Amit abban leírnak, az tudatos ön-szuggesszió, melynek három fő hatáserősítő ereje van:

  • a szuggesszió erősségétől,
  • az elvárástól és
  • a beleérző képességtől

Csak nem mágikus köröket, boszorkány ötszöget, vagy cigány kártya lapjait használjuk az életünk szebbé tételéhez, hanem Ferrarikat és BMW-ket, hatalmas jachtokat, kastélyokat, aranytömböket és ezer más dolgot.

Életem egy szakaszában, az egyetem után magam is műveltem ezt az üzleti szemléletű mágiát. Emlékszem, egy 28 négyzetméteres garzont terveztem meg egy IKEA-katalógus minimalista képei segítségével, s álmaim kocsija is ehhez igazodott.

Majd amikor azt mondták, hogy ez nem jó, terveztem egy 300 négyzetméteres hegyi házat. De igazából egyik sem hajtott igazán olyan erőfeszítésekre, ami legalább egy szerény bevételt okozott volna, mert ehhez a világhoz akkor semmi közöm sem volt.

A kereskedelmi mágia szemfényvesztése

Egy nagy csomag 500 eurós
Előre nyomtatott, készen kapott álmok nem teremtenek minőségi életet.

A modern ember legnagyobb kihívása az, hogy mindent készen kap. Még az álmait is. Erről szól az összes reklám, az utazási és divatmagazin, az összes termékbemutató és az összes társas összejövetel és buli is.

Az igazán kellemetlen pont, hogy a kereskedelmi marketing azzal operál, hogy félelmet kelt másokban, mint a középkori egyház. Ami ugyan olyan fekete mágia, mint minden más.

HA EZT NEM VESZED MEG, AKKOR:

  • LEMARADSZ,
  • KEVESEBB LESZEL,
  • MÁSOK LEGYŐZHETNEK,
  • LÉPÉSHÁTRÁNYBA KERÜLSZ
  • NEM LESZEL BOLDOG

s a többi (szerintem mindenki ki tudja egészíteni a sort 🙁 ).

A sikeres emberek mágiája

Az összes “sikeres ember” egy dolgot tud. Van egy víziója (“egy mágikus képe”), s minden döntését úgy hozza meg, hogy az a kép megvalósuljon, azt szolgálja. S minden mást egyszerűen figyelmen kívül hagy (kizár, mint egy mágikus védőkör a külső hatásokat).

A legtöbb ember nem tudja a sikeres emberek titkát, ezért kondenzcsíkként követik a bálványukat, hátha rájönnek a titkára. Ekkor látszik meg az emberen igazán, hogy a majmoktól származunk. Szinte mindent az utánzás révén tanulunk el.

A boldogságot és a sikert nem tudjuk leutánozni

Van, amit nem tudunk utánzással elsajátítani. A boldogság és a siker nem tanulható el utánzással. Ezért nem hatnak hosszabb távon a készen kapott álmok, a tömegpszichózis és a motivációs előadások sem.  A boldogság megélése és a siker mindig egyedi út, mert mindenkinek magának kell megtalálnia azt, ami számára az öröm, a boldogság és a siker igazi forrása.

Egy dolgot vakon, bárkinek ki merek jelenteni: A valódi boldogságot a divat és az aktuális trendek követése sosem hozhat. Csak múló, tiszavirág életű örömöket. Nem kell őket megvetni, azok is hozzá tehetnek az életünkhöz, de nem szabad őket túlértékelni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.