A sok pénz megszerzése időt igényel

Az erőkifejtés nem kérdés, de a munkára szánt idő sem. Az elkötelezett munka nem ismeri a vekkert...
Az erőkifejtés nem kérdés, de a munkára szánt idő sem. Az elkötelezett munka nem ismeri a vekkert…

Aki sajnálja egy tevékenységre az időt, az azt ne végezze. Mert megöli a kreativitást, leszívja az energiánkat, és megöli az önbecsülésünk is. Erre momndják, hogy legyen oilyan a munkánk, melyet ingyen is csinálnánk.

Aki olyan munkahelyen van, ahova utál bejárni, az jobban teszi, ha mihamarabb felmond, és keres magának egy másikat. Még akkor is jobb élete lesz munkahelyváltás után, ha történetesen kevesebbet fog keresni.

Pár éve hallgattam egy kávézóban a szomszéd asztalnál egy minőségbiztosítási tanácsadó cég interjúit. Budapesti PhD hallgatókat interjúvoltak arról, hogy milyenek az ő munkakörülményeik.

Aki nem tudná, egy doktori munka megírása napi 8-10 óra munka befektetését igényli,  minimum 3-4 éven keresztül. Miközben a PhD ösztöndíj (a munkáért kapott pénz) nagysága nem elég Budapesten egy normálisabb albérlet kifizetésére. S akkor még nem beszéltünk az étkezésről, a ruházkodásról, stb.

El ne felejtsük, ők nem a lógósok az egyetemen, hanem azok, akik a legjobban teljesítettek az egyetemen. Akik már egyetemistaként is tudományos munkát végeztek az óráik és a vizsgáik mellett, extra időt és energiát szántak ezekre, részben feláldozva a a magánéletüket is erre.

A munka élvezete mindent megér

Két földterület határa
A szomszéd fűje mindig zöldebb, de annak ára nem mindenkinek világos, s sokan nem is fizetnék meg.

Mégis, ezen huszonéves fiatalokon sok minden látszott, csak nem a letörtség. Imádták a munkájukat, az azzal járó megannyi kihívást és nehézséget. S az sem zavarta őket, hogy ők naponta nem 8 órát foglalkoznak a munkájukkal, hanem annál többet.

Miközben szinte mindannyian elmondták, hogy a megkeresett pénzük szinte semmire nem elég, és a szüleik pénzügyi támogatása nélkül esélyük nem lenne a doktori munkájukat elkészíteni. Mégis teszik mindazt, amit a munkájuk megkövetel.

Számomra az egyik legmeghatóbb interjú az volt, amikor az egyik kertészmérnök hölgy arról beszélt, hogy a kutatóintézeti munkatársainak sem merte elmondani, hogy mennyit keres. Mert még az ott dolgozó traktoros bácsi is többet keresett, mint ő.

Ez azért is nagyon szívbemarkoló számomra, mert van több kertészmérnök barátom is, aki egy-egy kertészeti vállalkozást vezet, s magyar mércével nézve igen csak jól élnek (úgy is mondhatnánk, hogy megcsinálták a szerencséjüket).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.